Bevásárló légitársaság indul nőknek

Vágólapra másolva!
Jövő hónapban kezdi működését a Fly Pink légitársaság, amely kifejezetten a női utazóközönség igényeit kívánja járataival kielégíteni.
Vágólapra másolva!

Egy éves piacelemző munka előzte meg a világ legújabb légitársaságának beindulását. A kutatási eredmények szerint, a bevásárló turizmus növekvő igényére hajazva, a liverpooli székhelyű társaságnak jó esélyei vannak, hogy sikerre vigye rózsaszín ötletét. Ezek szerint a Fly Pink a légi közlekedésben egyedülálló koncepciót kínál: megfizethető áron nyújt luxusutazást főleg a hölgyek számára, akik a divatos, személyre szabott pink járatokon kiruccanhatnak a világ divat fővárosaiba egy kis vásárolgatásra. A charterjáratok augusztustól repülnek Párizsba, de az idei évben még New Yorkba és Milánóba is indítanak járatokat.

A hölgyek terminálokban a várakozás ideje alatt ingyenes manikűrt kaphatnak, a fedélzeten pedig ínyenc fogásokkal teli svédasztal és pezsgő várja az utasokat.

A bevezető járat június negyedikén indul Liverpool John Lennon repülőteréről Párizsba. A járatindításra a hölgy utasokon kívül újságírók is meghívást kaptak, akik között számos férfi is utazik majd a Boeing 737-300-on.

A tervek szerint a cég az értékesítését a letsflypink.com weboldalon bonyolítja, de az oldal egyenlőre még nem látogatható, lévén az is csak június elején kezdi üzemelését.