Split, ahol Dalmácia kezdődik

Vágólapra másolva!
Az közép-dalmáciai Splitet a legtöbb magyar turista épphogy csak érint, esetleg repülőről kompra száll e festői kikötővárosban, de a nyaralást kevesen tervezik ide. Valóban a közelben számtalan sziget és partmenti üdülőhely csalogat, de talán érdemes eltölteni néhány napot a történelmi Spalato falai közt.
Vágólapra másolva!

Dalmácia kapujába Magyarországról ma már többféleképpen is eljuthatunk. Legegyszerűbb és leggyorsabb, bár nem feltétlenül a legolcsóbb megoldás, ha repülővel kelünk útra. A két legismertebb hazai fapados társaság a nyári hónapokban menetrendszerinti járatokat közlekedtet Budapest és Split között. Ezt a megoldást akkor ajánljuk, ha már jó előre eldöntöttük, milyen időpontban utazunk, hiszen így sokat spórolhatunk a repülőjegyeken. A repülős utazás hátránya, hogy ha Split felfedezése után egy közeli nyaralóhelyen szeretnénk pihenni, autó nélkül meglehetősen kényelmetlen helyet változtatni, az autóbérlés viszont növeli a nyaralás költségeit. A fapados akciós ajánlatokat böngészve, a Wizz Airnél például július elején 21 870 forintért juthatunk el a dalmát városba, ahol ezért az árért egy szombattól szombatig tartó nyaralásban gondolkodhatunk.

Legtöbb honfitársunk természetesen autóval indul útnak. Az autópálya már évek óta elér Splitig, ami jelentősen lerövidíti a korábban 15-17 óráig is eltartó utazást. Így a Budapesttől Splitig tartó szakasz nagy részét - a Magyarországon kívüli szakasz teljes egészét - autópályán tehetjük meg. Ne felejtsük, hogy a horvát autópályákon fizetőkapus rendszer működik, de az országhatártól Splitig kevesebb, mint 7000 forintból lejuthatunk.

Ha valaki nem szeretne hosszasan autózni, egy harmadik megoldás is létezik a Splitbe való lejutásra: a tengerjáró hajó. Ehhez elegendő Rijekáig elvezetni, ahol az esti órákban naponta indul utasszállító hajó a Zadar-Split-Korcula-Dubrovnik útvonalon. A hajón kétszintes autóparkoló és több száz főnek elegendő hálókabin áll az utasok rendelkezésére, de aki olcsón szeretné megúszni a dolgot, ún. deck-jegyet is válthat, ami arra jogosítja fel, hogy az utasfedélzeten töltse az éjszakát. Az utasok kényelmét zenés étterem, moziterem és bár szolgálja. A hajó kora reggelre ér Splitbe, remek élmény a fedélzeten sörözgetve végignézni az adriai napfelkeltét.

Császárok nyaralója

Split már az ókori időkben is fontos kikötőhelyként funkcionált az Adriai-tengeren, de igazi jelentőséget akkor kapott, amikor Diokleciánusz római császár i.sz. 295 és 303 között hatalmas palotát építtetett itt. A császár halála után a díszes épületet későbbi római uralkodók és nemesek is használták nyugdíjas éveik pihenőhelyeként. A rómaiak után először a 7. században települtek a jól védhető városba a környék lakói, akiknek leszármazottai ma is itt élnek.


Útifilm Splitről

Később bizánci uralom alá került a város, de a 12. és 14. század között nagyfokú autonómiát kapott, ami megalapozta fejlődését és gazdagságát. Ebben az időben a város nyugati felében a kereskedők és a gazdagabb hajótulajdonosok házai épültek, míg az egykori palota területe megmaradt vallási központnak.

A 15. század elején Velence hódította meg a várost, s ezután lassú hanyatlás kezdődött. A 16. század nagy része a törökök ellen való védekezéssel telt, míg 1797-ben megérkezett a Habsburg-birodalom és a napóleoni háborúk néhány évét leszámítva birtokolta a várost egészen 1918-ig.

A város története meglehetősen mozgalmas volt a második világháborúban: előbb az olaszok szállták meg, aztán rövid ideig független volt, majd jöttek a nácik, amit végül a Jugoszláv fennhatóság követett. Az államszövetség széthullását és a függetlenség 1991-es kikiáltását követő véres háború Splitet jobbára elkerülte, - nem úgy mint a sokkal szerencsétlenebbül járt Dubrovnikot - de fegyveres összecsapások itt is voltak, főként azért mert a városban a jugoszláv hadsereg komolyabb tengeri és szárazföldi erői is állomásoztak. A jugoszláv hadsereg végül 1992-ben vonult vissza véglegesen. A háború után a város gazdasága romjaiban hevert, s ebből nem is igazán állt talpra. Az eredeti iparágak helyett ma a turizmus és a kikötői forgalom bevételei jelentik a legfőbb forrást.

Látnivalók

A város elsőszámú látnivalója a kikötőre néző, magas falakkal körülvett Diokleciánusz palota, amelyet ugyan a középkorban többször átépítettek, de ezeknek az átalakításoknak köszönhetően talán még szebb lett az összkép. A falakon belül nyugodtan sétálgathatunk céltalanul, beülhetünk a számtalan hangulatos terecske egy-egy kávézójába, vagy felkapaszkodhatunk a templom tornyában lévő kilátóba, ahonnan csodálatos kilátás nyílik a városra és a szomszédos kikötőre is. Az egyik legjobb állapotban megmaradt máig működő római emlék nem csak történelmi látványosság, hanem közel 3 ezer ember otthona is egyben.

Forrás: [origo]

A palotával szemben találhatjuk Split hatalmas kompkikötőjét, ahonnan a közeli szigetek bármelyikére könnyű szerrel eljuthatunk.

Bár kicsit távolabb esik a városközponttól, mindenképpen megér egy sétát a város régészeti múzeuma. A római és kora keresztény időkből származó tárgyak, temetkezési szobrok, kerámiák, ékszer- és éremgyűjtemények mellett megtekinthetjük itt az egykori római kolónia, Salona ásatásairól előkerült leleteket is.

Szállások

Ha csak néhány napot szeretnénk eltölteni a városban, érdemes a központhoz közeli szállásokat keresnünk. Egy, az óvárosban található kétszemélyes apartmant 50-70 euró között kaphatunk meg, de ezért az összegért kis szerencsével már egy kétcsillagos szállodai szobát is kivehetünk. A négycsillagos elegáns Vestibul Palace hotelbe három napra 840 eurót kell fizetnünk egy szobáért.