Romániába is repül az easyJet

Vágólapra másolva!
Az easyJet diszkont légitársaság bejelentette, hogy ősszel két újabb országban kezdi meg működését. Ausztriával és Romániával kiegészülve immár 22 országba szállít utasokat a légitársaság.
Vágólapra másolva!

A légitársaság október 29-én kezdi meg működését Ausztriában a London Luton és Bécs között naponta közlekedő járatával. A várakozások szerint a járat rendkívül népszerű lesz, hiszen Ausztria egész évben kedvelt turisztikai célpont.

Románia szintén új piacot jelent az easyJet számára. Az új, szeptemberben induló naponta közlekedő járat a milánói Malpensa repülőteret köti össze a bukaresti Baneasa repülőtérrel. A légitársaság felismerte az üzleti és turisztikai lehetőségeket ezen a feltörekvő piacon, és további terjeszkedést helyez kilátásba - áll a cég közleményében.

A két új járat elindítása mellett az easyJet megkezdte téli menetrendjének összeállítását és közzétételét is, amely a 2007. október 28-ika és 2008. március 29-ike közötti időszakra lesz érvényes. A budapesti járatok közül a berlini útvonalra ülőhelyek már foglalhatók, a többi desztinációra (London Luton, Gatwick, Genf, Dortmund) az elkövetkező pár hétben kezdhetik majd meg az utasok a foglalásokat.