Szlovéniában éjjel olcsóbb az autópálya

Vágólapra másolva!
A szlovén autópályákon a turisztikai főszezonban, július 1-től augusztus végéig 10 százalékkal kevesebb díjat kell fizetni.  
Vágólapra másolva!

Az autópályákat felügyelő szlovén cégnek az a kikötése, hogy a kedvezmény csak akkor jár, ha a turista este 10 és reggel 6 óra között veszi igénybe a pályát a hét első négy napján.

Kedvezményt nyújtanak december 15. és január 5. között is, tekintettel a karácsonyi és az újévi forgalomra. Az intézkedéssel a hatalmas forgalmat kívánják jobban elosztani a szlovén autópályákon.