Hálókkal védik a strandolókat a medúzáktól

Vágólapra másolva!
Az idei nyáron először hálókkal védik a fürdőzőket a medúzáktól a Cote d'Azur-ön. A medúzák már a korábbi években is bosszúságokat okoztak a strandolóknak.
Vágólapra másolva!

Mint a cannes-i városi közigazgatás közölte, a hálóval körbevett 50x25 méteres tengeri "medencében" gondtalanul pancsolhatnak és úszkálhatnak a nyaralók. A következő napokban a hálókat kísérletképpen több franciaországi tengerparti strandon is felállítják. A víz felszínén bóják jelzik helyüket, a tengerfenéken pedig különleges horgokkal rögzítik őket.

A "pelagia noctiluca" nevű medúzák évek óta sok bosszúságot és különféle bőrpanaszokat okoznak a fürdőzőknek a dél-franciaországi tengerparti strandokon. Tavaly Marseille-ben emiatt be is kellett zárni a strandokat. A medúzák kedvelik az ez idő tájt 24 fokra is felmelegedett tengervizet, és az áramlatokkal sodródnak a partok felé.