A világ legjobb fapadosai

Vágólapra másolva!
Tíz évvel ezelőtt még alighanem felháborodtunk volna, ha akár csak a legrövidebb európai repülőúton nem kapunk egy szendvicset és némi frissítőt, ma pedig már teljesen természetes, hogy a fapadosok fedélzetén csak pluszpénzért ehetünk, ihatunk. A diszkont légicégekkel egy új utazási kultúra alakult ki, ahol színvonalas szolgáltatást kaphatunk elérhető áron. A fapadosok között is vannak persze különbségek, mi most az elmúlt egy év legjobbjait mutatjuk be.
Vágólapra másolva!

A megjelenésük óta eltelt néhány évben a diszkont légitársaságok hatalmas népszerűségre tettek szert nemcsak a kispénzű utazók körében. Szinte nem telik el úgy egy hét, hogy valamely ismert fapados ne jelentene be új, Budapestről induló járatot, az útvonalak gyarapodása pedig a kontinens nyugati felén még ennél is gyorsabb.

A fapadosok első sikerei alaposan meglepték a hagyományos légitársaságokat és a neves légifuvarozók csak kapkodták a fejüket a meredeken növekvő utaslétszámok láttán. Néhány nagy nemzeti cég bele is rokkant az olcsó jegyes légitársaságok támasztotta versenybe, mások pedig súlyos áldozatok árán tudták csak tartani a lépést.

A sikeres modell alapjai ismertek: kevésbé frekventált helyen lévő, másodlagos - ezért olcsóbb - repülőterek használata, online jegyfoglalási rendszer, a papírjegyek teljes mellőzése, a szükséges minimális fedélzeti szolgáltatás, és a repülőgépek szinte folyamatos üzemben tartása. A legtöbb fapados egyetlen típusból állítja össze flottáját, hogy a kiképzési idő a lehető legkisebb legyen a személyzet számára, az pedig már csak hab a tortán, hogy a rendszerint minimális ideig - legfeljebb 30 percig - a repülőtéren tartózkodó gépet a költségek további csökkentése érdekében maga a személyzet takarítja ki.

Egyre többen

A sikertörténet 36 évvel ezelőtt, 1971-ben kezdődött, amikor mindössze három repülőgéppel kezdte meg működését a texasi Sourthwest Airlines, a fapados kategória tulajdonképpeni megalapítója. Az alapkoncepció az volt, hogy rövid távú repülőutakra minél alacsonyabb áron szállítsanak minél több embert, lehetőleg a késések minimalizálásával. Három évtizeddel később cégek tucatjai másolják sikeresen a modellt.

2006-ban egyedül Európában 40 fapados légitársaság üzemeltetett légijáratokat, az OAG, repülési információs cég összesítése szerint, amelyből az is kiderül, hogy az iparág egyik zászlóshajójának számító Ryanair havonta több utast szállított, mint a nagy múltú British Airways.

A statisztikák szerint nemcsak a fapados légitársaságok, hanem az ezekkel utazó utasok száma is, s a járatok száma is folyamatosan nő az összes légijárat számához képest. Idén júliusban például a világon regisztrált 2,6 millió repülőjárat 16 százalékát, mintegy 416 ezret valamely fapados cég üzemeltette. Ebben a hónapban világszerte 309,7 millió helyet adtak el a járatokon, ebből 20 százalék, 61,9 millió volt fapados hely. Az elmúlt év hasonló időszakához képest ez 4 százalékos bővülésnek felel meg.

Edward Plaisted, a neves londoni iparági elemző cég, a Skytrax igazgatója szerint szinte minden héten indul egy-egy új fapados, ami természetesen nem jelenti azt, hogy minden, ilyen modell szerint működő cég automatikusan sikeres is lesz. Évente legalább 6-8 olyan társaság van, amelyik kénytelen beszüntetni működését - mondta a szakember.