Nincsenek veszélyben a magyar turisták Görögországban

Vágólapra másolva!
A magyarországi utazási irodák nem jeleztek tömeges útlemondást a görögországi erdőtüzek miatt - mondta Molnár Gabriella, a Magyar Utazásszervezők és Utazásközvetítők Szövetségének (MUISZ) elnöke kedden a távirati irodának.
Vágólapra másolva!

A magyarországi szervezetnek levelet küldött a görögországi utazási irodák szövetsége, amelyben kijelentik, hogy a turisták nincsenek közvetlen veszélyben. A szállodák működnek, az utak járhatók, a turisztikai látványosságok megközelíthetők - tette hozzá a levélre hivatkozva.

Molnár Gabriella szavai szerint a magyarok által látogatott helyek nincsenek veszélyben, mivel elsősorban a tengerparti üdülőhelyeket keresik fel.

Az eddigi hírek szerint 63 halottjuk van a Görögországban ötödik napja tomboló erdőtüzeknek. Keddre valamelyest enyhült a helyzet a Peloponnészosz félsziget hegyvidékén Andrítszaina és Karítaina kisvárosok körül, továbbá Kalamáta kikötőváros és Szpárti (Spárta) térségében.

A Külügyminisztérium honlapján közzétettek szerint augusztus 24-26. között törtek ki erős tüzek a Peloponnészoszi-félsziget középső és nyugati prefektúráiban, különösen Zaharo, Areopoli, Amaliada, Gerolimena, Ermioni, Filiatra, Megalopoli települések környékén, a Taigetosz és Parnonasz hegyen, továbbá Korinthoszban. Augusztus 24-én ugyancsak komoly tüzek törtek ki Évia szigetének középső és déli részein. A nagy szárazság és az orkánszerű szél rendkívüli mértékben megnehezítette az oltási munkálatokat.

Hétfőn a Peloponésszoszi-félszigeten Ilia, Árkádia, Messzinia, Lakonia körzetében, továbbá Evia szigetének középső és déli részén küzdenek a lángokkal, valamint kisebb tüzek törtek ki Ioanninában (Észak-Görögország) és Lefkáda szigetén (Jón-szigetek).

Az athéni nagykövetség folyamatosan tájékozódik az intézkedő görög hatóságoknál. A hatóságok nem tudnak arról, hogy magyar állampolgár lenne érintett a katasztrófában. A nagykövetségen nem jelentkeztek olyan magyar állampolgárok, akik a tüzek által érintett területen tartózkodnának, és olyan személyek sem keresték meg őket, akiknek esetleg a hozzátartozója járt volna ezekben a körzetekben, és elvesztették volna vele a kapcsolatot.