Az időjárást is átalakítják az olimpia idejére

Vágólapra másolva!
Alig egy év van már csak hátra a 2008-as nyári olimpiai játékokig, s a rendező városban Pekingben célegyenesbe értek az építkezések. Kínában nincs lehetetlen, anyagi korlátok gyakorlatilag nem léteznek, s ismerve a kínai erőfeszítéseket biztosak lehetünk benne, hogy a nyitóünnepségre minden tökéletes állapotba kerül, bár nem kevés akadállyal kell megküzdeniük a szervezőknek.
Vágólapra másolva!

Felhőket eltűntető rakéták, 200 kilométernyi új metróvonal, 800 új park vagy autóút a Mount Everest alaptáborához. Csak néhány példa a már-már hihetetlennek tűnő fejlesztések közül, amelyeket kifejezetten az Olimpia gördülékeny megrendezése miatt és a minél nagyobb szenzáció érdekében valósítanak meg a Kínában.

A rohamtempóban fejlődő Kína fővárosa az elmúlt néhány évben épp a fejlődés üteme miatt ellenőrizhetetlenül formálta saját képét. Az áldatlan állapotok megszűntetésének érdekében a pekingi városépítők már régóta a helyzet normalizálására törekednek, és az olimpiai játékok szervezése kiváló alkalom ennek a folyamatnak a felgyorsítására. A pekingi kormány kimondottan erre a célra hozta létre a 2008-as Környezetfejlesztési Csoportot, melynek fő feladata az, hogy az olimpiai játékok előkészületeivel párhuzamosan irányítsa Peking környezetfejlesztését, az infrastruktúra kiépítését és a környezet szerkezetének egyszerűsítését.

Megastadion és Zöld olimpiai falu

A 80 ezer férőhelyes olimpiai stadion az olimpia nyitóünnepségének ad majd otthont, annak az eseménynek, amely minden olimpiát rendező ország számára presztízskérdés, ekkor láthatják nyilvánosan először a nézők a legnagyobb olimpiai létesítményt, éppen ezért a kínaiak mindent megtesznek, hogy elkápráztassák a világot. Egyedül e létesítmény építési költségei meghaladják a 400 millió dollárt. A szabálytalan szögletes fémgerendái miatt madárfészeknek becézett építmény az olimpia központja lesz. A nyitó- és záróünnepségeken kívül itt rendezik majd a leglátványosabbnak tartott atlétikai versenyeket és a labdarúgótorna egyes mérkőzéseit is.

A stadion méretei lenyűgözők: hossza 330 méter, szélessége 220 méter, magassága 69 méter, teljes területe pedig 250 ezer négyzetméteres. A stadiont körülvevő fémrácsszerű szerkezet 50 ezer tonna acél felhasználását teszi szükségessé. Az eredeti tolótetős terveket finanszírozási problémák miatt egyelőre elvetették.

Olasz és kínai cégek együttműködésével a pekingi olimpiai faluban felépítik az olimpiai játékok történetének legnagyobb napenergiával működő központi vízmelegítő rendszerét. Az olimpiai szervező bizottság a "Zöld Olimpia" jegyében úgy döntött, hogy napenergia felhasználásával biztosítják a melegvíz-szolgáltatást a sportolók számára. A rendszer az olimpiai falu 42 épületének melegvíz-ellátásáról fog gondoskodni, ami több mint 500 ezer négyzetméteres területet jelent, és 12 ezer sportoló napi melegvíz-felhasználását teszi lehetővé. A rendszer várhatóan 2008 első félévére készül el teljesen, és a tervek szerint az olimpiát követően szállodaként üzemelhet tovább.

Utak, metrók, szállodák

A városban természetesen nemcsak kifejezetten a versenyek lebonyolításához szükséges épületek, stadionok készülnek el a játékok kezdetéig. A várható több százezres szurkolósereg mozgatása és a közlekedés egyszerűsítése érdekében nem kevesebb, mint 200 kilométernyi új metróvonalakat adnak át a játékok kezdetéig, s a várost körülölelő autópálya-gyűrűk számát is növelik.

A játékokra hatalmas tömegeket várnak külföldről, s a kínai főváros egyik legnagyobb problémája a megfelelő minőségű szállodák hiánya lehet az Olimpia alatt. Ezért a jelenlegi hat és félszáz szálloda mellé még 110 szállodát kívánnak építeni - közölte a kínai főváros turistairodájának igazgatója.

Az új szállodák valamennyien más kategóriába sorolható létesítmények lesznek, s a kereslet alakulására tekintettel többnyire 4-5 csillagos szállodák. Jelenleg ugyanis viszonylag kevés a magas kategóriájú szálláshely a kínai fővárosban.

Pekingben és 100 kilométer sugarú körzetben mindössze 8 darab négy-, illetve ötcsillagos hotel működik. Ez a körzet a jövő év végére 800 hotelt számlál majd, összesen 130 ezer szobával.

A szervezők várakozásai szerint a játékok két hete alatt összesen 550 ezer embert kell majd megfelelő színvonalon elszállásolni itt, szemben a jelenlegi 250 ezer fővel éjszakánként..

Esőfelhők sem lesznek

Peking földrajzi és természeti adottságai amúgy is komoly próba elé állítják a szervezőket. A jövő augusztusi olimpia épp az esős időszakra esik, s a kínai kormány nyomatékosan kérte a szervezőket, hogy mindent tegyenek meg a "száraz olimpia" érdekében. Ezért a játékok teljes ideje alatt öt speciális repülőgép és különleges rakéták állnak a szervezők rendelkezésére, amelyekkel valósággal elfújhatják az esőfelhőket Peking 90 kilométeres körzetéből.

A nyári időszakban a rendszeres homokviharok és a szmog is súlyos problémákat jelent, olyannyira, hogy már az is felmerült: a szabadtéri hosszú távú versenyeket (kerékpár versenyek, maratoni futás) ki is vehetik a játékok programjából. Ez természetesen hatalmas nagy kudarc lenne a szervezőknek, így a lehetőségek szerint ezt a problémát is igyekszenek megoldani.

A városban mintegy 800 új, füvesített parkot létesítenek, amelyek egyik célja, hogy a közismerten szmogos Peking levegőjét némiképp megtisztítsák. A városi közlekedésben használt autóbuszok közül 2810 darabot cserélnek környezetbarát biodízel üzemű buszokra. A homokviharok elkerülése, illetve a sivatagok felől érkező homoktömeg "lekötésére" pedig több kilométer szélességben erdősávot telepítettek Peking elé.

Olimpiai láng az Everesten

A legelképesztőbb terv talán mégis annak az aszfaltútnak a megépítése, amely a Mount Everest tibeti oldalán egészen az 5200 méteres magasságban lévő alaptáborig vezet majd.

Az építkezést már el is kezdték és a várhatóan négy hónapig tartó munkálatok végső célja, hogy az Everest alaptáborát turisztikai célra hasznosítsák. Szállodák, éttermek építésére is sor kerülhet a világ ma még egyik legelhagyatottabb vidékén.

Az építkezésre azért is van szüksége a kínai hatóságoknak, mert az olimpiai lángot a tervek szerint az Everest csúcsára is elviszik majd. A láng előreláthatólag 2008 májusában jut majd fel a csúcsra. Az építkezés egyébként az előzetes tervek szerint 20 millió dollárba kerül.