Madridban a metrón népszerűsítik Budapestet

Vágólapra másolva!
A madridi metró utasai - naponta 900 ezer ember - két és fél hónapon keresztül óhatatlanul is rápillant majd a Budapestet népszerűsítő poszterekre és a megállók kivetítőin látható reklámfilmekre.
Vágólapra másolva!

A Magyar Turizmus Zrt. a Malév madridi irodájával és a Budapesti Turisztikai Szolgáltató Kht.-vel közösen szervezett kampány keretében népszerűsíti a magyar fővárost, egy olyan időszakban, amelyben a korábbi évek tapasztalatai alapján még komoly beutazói tartalékok rejlenek.

A közös kampány egyúttal segítséget nyújt a Malév Madrid-Budapest vonalon tervezett október végi járatbővítéséhez.

Az akció első felében, november 30-ig poszteres hirdetések jelennek meg a madridi metrón. A kampány második felében a metrómegállókban található kivetítőkön 20 másodperces budapesti reklámfilm hívja fel a figyelmet a magyar főváros turisztikai kínálatára, óránként 4 alkalommal.

Az október 17. és november 30. között időszakban 1140 alkalommal vetítik a kisfilmet.

A spanyol piac egyébként is fejlődő és reményteljes: az idei év első hét hónapjában a Spanyolországból érkező vendégek száma 13,7 százalékkal, a vendégéjszakák száma 13,9 százalékkal növekedett a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken, az előző év azonos időszakához képest - áll a Magyar Turizmus Zrt. közleményében.