Késik a Boeing új szupergépe is

Vágólapra másolva!
A Boeing repülőgépgyártó bejelentette, hogy a szakma által várt B787 Dreamliner leszállítása mintegy fél évet késik az első repülőgépek összeszerelésnél jelentkező nehézségek miatt - tudósít az ABC News.
Vágólapra másolva!

A gyárt szerint a 2008 májusára ígért első gépekhez legkorábban a jövő év novemberében vagy decemberében juthatnak hozzá a megrendelő légitársaságok. Az első gép átadását egyébként már korábban is módosította a Boeing: az eredeti időpont 2007 ősze volt.

A Boeing közleménye szerint a késés nem befolyásolja negatívan a vállalat eredményét. A vállalat vezérigazgatója, Jim McNerney még négy héttel ezelőtt is úgy nyilatkozott, hogy biztos benne: 2008 májusában átveheti az első gépet a japán All Nippon légitársaság.

Szeptember 5-én a Boeing azt is közölte, hogy a korábban tervezett november helyett csak decemberben tartják meg a B787-es első tesztrepülését. A késést a végső összeszerelés problémái, valamint egy szoftver befejezésének csúszása okozza. A csúszásokkal csupán 5-6 hónap marad a tesztelésekkel, pontosan a feleannyi idő, mint amit egy évtizeddel korábban a Boeing 777-es kipróbálására fordíthattak.

Ismeretes, hogy a nagy rivális Airbus új szuperjumbója, az A380-as is több hónapos késéssel érkezett meg az első megrendelőhöz, hatalmas veszteségeket okozva ezzel a vállalatnak.