Sípálya nyílt Szilvásváradon

Vágólapra másolva!
A "négy évszakos turizmus" megteremtése érdekében, 8 millió forintos ráfordítással sípályát alakított ki a helyi önkormányzat Szilvásváradon - tájékoztatta a távirati irodát a Heves megyei község polgármestere.
Vágólapra másolva!

A turizmusból élő bükki település vezetésének az a célja, hogy a turisták ne csupán a késő tavaszi, nyári és kora őszi időszakban látogassanak Szilvásváradra és a Szalajka-völgybe, hanem télen is. Ennek érdekében, a hóágyút állítottak üzembe, illetve kiépítették az ennek működtetéséhez szükséges szivattyúházat és vízvezetékrendszert. Ugyanakkor hőkezelő gépet és sífelvonót is működtetnek.

A polgármester hangsúlyozta, hogy a "családi sípályát" éppen a község idegenforgalmi szempontból legfrekventáltabb pontján, a Szalajka-völgy bejáratánál építették ki.

Terveik között szerepel még szánkópálya és snowboard park kiépítése is. Ez utóbbi megvalósításához viszont már természetes hó szükséges - tette hozzá Szaniszló László polgármester.

Heves megyében az elmúlt négy évben mintegy egymilliárd forint értékű sípálya fejlesztés valósult meg. A Digitroll Kft. eredetileg 350 millió forintot költött a mátraszentistváni sípark fejlesztésére. A Mátra Centrum Kft. pedig 2004-ben 400 millió forint ráfordításával alakított ki sport- és szabadidőközpontot Kékestetőn. Azóta mindkét helyszínen újabb jelentős fejlesztések történtek.