A ghánai turisztikai hivatal együttműködést kér azoktól a belföldi vállaltoktól, amelyek profiljába a csokoládégyártás is szerepel. Cél: a csokoládéturizmus felvirágoztatása.

A tavaly február 14-én rendezték meg először az országban a Nemzeti Csokoládé Napot, amit a szerelem és az egészség ajándékaként hirdettek, nem véletlenül épp Valentin napját szemelték ki a rendezvény időpontjául.

A szervezők szerint ez az esemény minden évben felhívná a figyelmet a ghánai kakaó kiváló minőségére sőt, a tervek szerint az ínyencek és gasztroturisták elsőszámú célpontjává válhatna a bájos és nyugodt nyugat-afrikai ország. Az idei év különösen alkalmas ezen törekvés népszerűsítésére, hiszen Ghána épp a napokban ad otthont a kontinens legrangosabb futball-tornájának, az Afrika Kupának. A rendezvényre számos országból több ezer szurkoló érkezett és nemcsak az Afrikán belüli, de az európai turisták érdeklődését is felkeltheti általa az ország.

Ghána korábban csak a csokoládé nyersanyagát, a kakaót termelte meg, a feldolgozást és a késztermék előállítását a világ másik végén végezték. A kormány reméli, hogy a magánszektor megragadja a lehetőséget, hogy saját üzemekkel támogassa a ghánai csokoládéipart. A ghánai kormány most tőkésített kakaóexportjának oldalvizén a turisták legnagyobb örömére a nemzeti terv részeként említi a csokoládéturizmus felvirágoztatását.

Forrás: [origo]
Kakaóültetvény Ghánában

A siker garantált - vélik az utazásszervezők-, hiszen Belgium egyetlen kakaófa nélkül is sikerre vitte csokiturizmussal kapcsolatos elképzeléseit, méghozzá egyszerű gyárlátogatásokon keresztül.

Mindeközben a helyiek is egyre inkább értékelik a kakaó jótékony hatását, és támogatják az elképzeléseket, hiszen - ahogy az általános vélekedés mutatja - az ázsiai országok is büszkén kínálják tea különlegességeiket szerte a világon, és helyben is.

A turisták és az érdeklődők idén február 14-én a főváros Accra központjában a Nemzeti Színház előtt szórakozhatnak, ahol hetvenöt csokispecialista séf mutatja be a csokoládékülönlegességek elkészítésének fortélyait. Szórakoztató műsorok és kósolók is lesznek. A legnagyobb érdelkődés a csoki medence parti, a csokiruha-bemutató, és a világ legnagyob csokiszeletének munkálatai iránt mutatkozik.

Forrás: [origo]

Előkészületi fázisban vannak a csokoládé körutak és csokoládé kirándulások, amelyek keretén belül, nemcsak farmokra, kakóültetvényekre és kakaóvaj feldolgozó üzemekbe látogathatnak a gasztronauták, hanem a Ghana Cocoa Research Insitute-ba is, ahol a minőség vizsgálatokat és a kutatásokat végzik a szakemberek.