Párizsi városnézés 2 euróból

Vágólapra másolva!
Senki sem gondolná, de az európai viszonylatban is drága Párizsban nemcsak költséges programokat tervezhetünk, hanem filléreseket is. A Francia főváros rejtett kincseiről nem számolnak be az útikönyvek, demi most közzéteszünk néhányat.
Vágólapra másolva!

A párizsi passzázsokban, galériákban, templomokban, metrómegállókban értékes és érdekes látványosságokat fedezhetnek fel a turisták, persze csak akkor, ha tudják, mit hol keressenek. Ezeknél a programoknál az sem baj, ha nincs a pénztárcánkban 2 eurónál több.

Párizs legtöbb fedett sétálóutcája a XIX. században épült, azzal a céllal, hogy megóvják az előkelő, vagyonos vásárlókat az esőtől, széltől és hótól. A passzázs-sorok mindig zajosak voltak, hiszen nemcsak a vásárlás végett jöttek az arisztokraták, hanem azért is hogy egymással találkozzanak, csevegjenek. A párizsi passzázsok még manapság is dúskálnak a kis butikokban, melyek nagy része igen eredeti és különleges tárgyakat árul: babák, régi játékok, antik használati és dísztárgyak, divatáruk, kézműves termékek. Léteznek természetesen elegáns passzázsok luxus- divatüzleteikkel, elsőrangú a kávézókkal, éttermekkel, színházakkal és találkozhatunk történelmi passzázsok is. A Palais-Royal (Királyi Palota) fából készült átjárója például 1786-ban készült, amit manapság értékes érdekességként tartanak számon.

A passzázsok közül jó néhány bekerült a Történelmi Műemlékek közé. A "Galerie Vivienne" a dekorációját illetően talán a legfényűzőbb mindegyik közül: az aranyozott plafont, pillérek és szobrok díszítik. A leghosszabb passzázs a 370 méteres Caire, az indiai éttermeinek köszönhetően a "legfűszeresebb" pedig a Passage Brady. Ehhez hasonló szép passzázsok Párizs szerte mindenhol, szinte az összes kerületben találhatók. Ezek ráadásul a nap 24 órájában nyitva vannak, s felkeresésük nem kerül többe, mint a párizsi metró 2 eurós jegye.

Látnivalók a metrómegállókban

2000 óta a főváros millenniumi metrója az emlékek, a kultúra és a bemutatók helyszíne lett. Azóta egyre többen keresik tudatosan a földalatti bemutatóhelyeket. Ezeket a városi séták élményekben gazdagok, tehát mindenképpen megéri, a 2 eurós ráfordítást.

Ha elindulunk az 1-es metróval és leszállunk a Louvre-Rivoli megállónál éppen a Louvre alá érkezünk. A múzeumi szellemben kialakított metrómegálló peronját egyiptomi féldomborművek és szoborminták díszítik.

Fotó: Szabó Pál

Még mindig az 1-es metróvonalon, a Bastille megálló épp a történelmi időket élt tér alatt található, melyet egy 180 négyzetméteres forradalmi hangulatú kerámia freskó díszít. Liliane Bélembert képe az "Odile Jacquot et Le Boulanger" az 1789-es párizsi eseményeket eleveníti fel. A Bastille megálló 5-ös vonalán, egy érdekes alaprajzzal is találkozhatnak a turisták, amely a Bastille eredeti helyét ábrázolja.

A 11-es vonalon, az Arts-et-Métiers megállóban elmerülhetünk Verne Gyula, Nemo Kapitány című művének világában. A 12-es vonal Abbesses megállójában egy csodálatos Art nouveau stílusban készült üvegablak ékesíti a bejáratot. Ugyanez a stílus képviselteti magát az 1999 októberében felújtott Guimard pavilon formájában, mely a 2-es metróvonal Porte-Dauphine megálló főbejáratánál fogad minket csodálatos meleg színeivel és kerek üvegablakaival.

Metró-jegyek, turistabérletek

A párizsi metró 16 vonala 211 kilométeren 298 megállóval naponta több millió utas szállít. Egy jegyet már 1,50 euróért is válthatunk, de vehetünk 11 euróért 10-es tömböt is (carnet) amivel másfél óráig lehet utazni bármelyik közlekedési eszközön. Jó választásnak tűnik a Paris Visite, vagyis a párizsi turista bérlet, amelynél több napos (1-től - 5-ig), és több zónás (1-3-tól - 1-6-ig) megoldások között válogathatunk. Például egy felnőtt bérlet 13,95 euróba kerül, érvényes 3 zónára (Párizs és közeli külvárosa) és kedvezményt ad több kulturális intézményben, néhány üzletben és számos előadásra is bemehetünk vele. A Paris Visite bérlet megvásárolható a metrómegállókban, pályaudvarokon, a repülőtereken és a Párizsi Idegenforgalmi Hivatalban.

Ingyenes múzeumlátogatások egészen június 30-ig

Nemcsak Párizsban, hanem számos vidéki városban, összesen 14 múzeum ingyenesen látogatható. Nemcsak a kispénzű hátizsákos turistáknak, hanem a tehetősebbeknek is kiváló program például a Párizs környéki Musée des Antiquités Nationales, ahol igen gazdag régészeti tárlatot járhatunk végig. A Francia főváros környéki településeken szinte minden történelmi korból láthatunk kiállításokat. A Musée du Moyen Age-ban a középkorról, Ecouen kastélyában a reneszánsz időkből, a Musée Guimet-ben pedig az ázsiai művészetekkel ismerkedhetünk meg. A nagyvárosok közül Dijon, Toulon, Reims, is várja a turistákat többek közt a koronázási ékszerekkel, és érdekes mélytengeri leletekkel.

Fotó: Szabó Pál

Ne kerülje el a figyelmünket az sem, hogy Párizsban ingyenes múzeumi esték várják a 18-26 év közötti fiatalokat. A négy nagy párizsi múzeum heti egy este, 18 és 21 óra között várja a korhatárba tartozó turistákat is. Szerdán a Musée d'art moderne du centre Pompidou-ban modern művészetekkel találkozhatunk, csütörtökön Musée d'Orsay impresszionistáit tekinthetjük meg, pénteken a Louvre várja a látogatókat, szombaton pedig a Quai Branly Óceánia és Afrika kiállításával készül.

Menetrend és tarifák a Roissy-Charles de Gaulle nemzetközi reptérről

A reptérről induló Roissybus közvetlenül az Operához visz. A menetidő körülbelül 45-60 perc. A buszok menetrend szerint 15-20 percenként indulnak napszaktól függően, jegyet pedig 8,50 ért válthatunk. A RER a B vonalon Párizs központjába visz, ahova kb. 30 perc alatt érhetünk be. A jegy 8,10-be kerül. Az Air France buszok a Roissy-Charles-de-Gaulle repülőtér és Porte Maillot, Étoile, valamint a Lyoni és Montparnasse-i pályaudvarok között közlekednek. A felnőtt jegy ára 13 euró, oda-vissza 20 euró.

Szabó Kata