Borfesztivál Beregszászon

Vágólapra másolva!
Nyolcadik alkalommal rendezik meg március 7. és 9. között a Beregszászi Borversenyt a kárpátaljai Bereg-vidék székhelyén. A rendezvény pénteki nyitónapján borkiállítással- és vásárral, valamint borászati eszközök bemutatójával és vásárával várják az érdeklődőket. A város művelődési házában sakkbajnokságot rendeznek, amelynek győztesét borkupával jutalmazzák.
Vágólapra másolva!

A látogatók olyan jellegzetes kárpátaljai sajtféleségek kóstolóján vehetnek részt, mint a szelickij, a brinza vagy a burda. A Beregszászi Idegenforgalmi Információs Központ könyvvásár keretében mutatja be a Beregszászról szóló útikönyvet, majd magyarországi mesterszakácsok tartanak borkóstolóval egybekötött ételbemutatót. A nap folyamán különböző zenekarok lépnek fel.

Szombaton Kárpátalja és más tájegységek borainak bemutatóját és vásárát tartják a város központjában lévő Kossuth téren. Folytatódik a borászati eszközök kiállítása és vására, valamint a sakkbajnokság.

Közép-európai idő szerint 11 órakor kerül sor a Beregszászi Szent Vencel Borrend új borlovagjainak ünnepélyes avatására, a borverseny eredményhirdetésére és díjainak átadására.

Délután a résztvevők megkoszorúzzák Linner Bertalan néhai sebészfőorvos, neves beregszászi szőlőnemesítő és borász emléktábláját. Az érdeklődők megtekinthetik a Bereg-vidéki Múzeum borászati tárlatát.

A nap végén átadják a fesztivál mesterszakácsának és leglátogatottabb standjának járó díjakat. A rendezvény közönségét egész napos kulturális programok, zenekarok szórakoztatják.

A fesztivál vasárnapi zárónapjának délelőttjén folytatódik Beregszász és más tájegységek borainak vetélkedővel egybekötött kiállítása és kóstolója.