Biztonsági síp a női turistáknak Phuketen

Vágólapra másolva!
A thaiföldi idegenforgalmi illetékesek bejelentették, hogy ezentúl vészjelző sípot adnak a Phuket szigetére látogató női turistáknak.
Vágólapra másolva!

Az idegenforgalmi kabinet hétfőn állt elő a mentőötlettel, két nappal azután, hogy fényes nappal meggyilkoltak egy svéd nőt a népszerű thaiföldi nyaralóhely tengerpartján. A 27 esztendős Hanna Charlotta Backlundot séta közben szúrták halálra szombaton, ám a támadót eddig nem sikerült kézre keríteni.

A phuketi rendőrfőnök elmondta, hogy a síp formáját is kitalálták már: a női nem jelzésére használt közkeletű szimbólumot, a kör alatti keresztet megmintázva készítik el a fütyülőket, amelyeket majd nyakba akasztva lehet viselni.

A minisztérium azért a praktikus riasztók mellett egyéb módon is javít a közbiztonságon: megnövelik a biztonsági őrök számát a szigeten és biztonsági kézikönyvekkel hívják fel a látogatók figyelmét a kockázatokra.