Több pénz jut a balatoni szúnyogirtásra

Vágólapra másolva!
A Balatonnál a tavalyinál több szúnyogra számítanak idén a szakemberek, de a vérszívók gyérítésére - amelyre a korábbiaknál nagyobb forrás áll rendelkezésre - már a napokban megkezdődik a felkészülés. Az első irtásra várhatóan április végén, május elején lesz szükség.
Vágólapra másolva!

Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke a távirati irodának szerdán elmondta, tavaly a száraz időjárás miatt a vártnál kevesebbet kellett költeni szúnyogirtásra. A keretből megmaradt összeg egy részét a biológiai irtás pontosabb előkészítésére kívánják fordítani, a többit tartalékolni fogják arra az esetre, ha az idei évre szánt 70 millió forintos keret nem bizonyulna elegendőnek.

Sáringer-Kenyeres Tamás, a balatoni szúnyogirtást irányító szakértői bizottság tagja szerint szakmai szempontból kiemelkedő évnek bizonyulhat az idei, hiszen sosem állt még rendelkezésre ekkora összeg a szúnyogirtás előkészítésére.

A napokban kezdik meg a szúnyoglárvák tenyészőhelyeinek számító tocsogók pontos feltérképezését, amit immár digitális térképek alapján végezhetnek. Ez jól szolgálja azt a kiemelt célt, hogy a biológiai gyérítés minél inkább kiszorítsa a kémiai beavatkozásokat - hangsúlyozta a szakember, aki szerint az idei szezon nem ígérkezik olyan száraznak, mint a tavalyi, ezért jóval több szúnyogra lehet számítani.