Szocsi utánozná Dubajt

Vágólapra másolva!
Dubajban a mesterséges szigetekre épített világhírű lakónegyedek ötletén és sikerén felbuzdulva, Oroszország is mesterséges szigeten nyugvó lakóparkról, és szabadidő komplexumról álmodik. Cél a 2014-es téli ötkarikás játékok idejére megépíteni a világ talán legérdekesebb olimpiai faluját, amelynek megvalósításra mindössze hat éve marad a tervezőknek és a kivitelezőknek.
Vágólapra másolva!

A Dubajban elkészült építészeti csodák, mint amilyen a The Earth, a Palm Jumeirah, a Palm Jebel Ali, és a Palm Deira még néhány évvel az átadás után is naponta többszázezer találatot kapnak világhálón. A világ internet-felhasználói műholdas keresőiken keresztül még ma is rácsodálkoznak a látványra, és arra a technológiára, amellyel az arab ország mérnökei képesek voltak a tengerbe sivatagot, illetve a sivatagba tengert varázsolni.

Ezek a minden képzeletet felülmúló remekművek sikeréhez nagyban hozzájárult az is, hogy a tehetős nyugati sztárvilág berkeiben gyakori beszédtémává váltak. A legelszántabbak, mint amilyen a Beckham-házaspár vagy Rod Stewart, csinos kis ingatlanokat is vásároltak a mesterséges szigetek valamelyikén.

Ugyanakkor számos negatív vélemény is napvilágot látott, amelyben leginkább az elfecsérelt energiát és nyersanyagot sajnálják a szakértők, illetve komoly kérdéseket vetett fel az élővilág megóvásának problémája is.

Szocsi: A Szövetség Sziget

Az Inventorspot és a Trendhunter jelentése szerint, a Fekete-tenger híres üdülővárosánál Szocsinál, hasonló álmokat szövögetnek az orosz turisztikai szakemberek. Igaz, a homok Szocsiban is fehér és a pálmafák is ugyanolyan zöldek, de egyelőre nem tudni, hogy elvarázsolja-e a jómódú világpolgárokat és a sztárvilágot az orosz Riviéra savanykás bája.

Az azonban biztató, hogy mióta a fekete-tengeri üdülőhely elnyerte a huszonkettedik Téli Olimpiai Játékok rendezési jogát, a városban közel 40 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak, ami különösen kedvezően hat, a még meg nem valósult Szövetség Sziget (The Federation Island) jövőbeli listaáraira.

Forrás: [origo]

Az egykor szebb napokat is megélt Szocsit a Kaukázus 3000 méteres hegyei védik a beáramló hideg északi szelektől, az évi középhőmérséklet 14 °C fok körül alakul. A klíma tehát nem túl meleg.

A jelenlegi tervek szerint a Federation Island 350 hektáros lenne, a sziget formája Oroszországot ábrázolná, és az elképzelések szerint a 2014-es téli olimpia idején, remek helyszínnek bizonyulna az olimpiai falu számára. A szigetcsoport érdekessége, hogy nemcsak körvonalában, hanem domborzatában és vízrajzában is nagyban hasonlítana Oroszország valódi terepviszonyaira. A mesterséges folyókban azonban egyelőre úgy néz ki, hogy nem édesvíz, hanem tengervíz hömpölyögne.

Az Olimpiai Játékok lebonyolítása után, a Szövetség Szigeten mintegy 25 ezer lakóházat illetve ingatlant értékesítenének, köztük kikötőket, szabadidőparkokat, hoteleket, erdőket, mezőket, szórakoztató központokat, kulturális célra használható létesítményeket, sportpályákat. A lakóházak között lesznek tengerparti nyaralósorok, sziklaszirten álló apartman-tömbök, és magányos villák, sőt a három hullámtörő gáttal ölelt Federation Island-en magánszigetek is értékesítenek. A beruházás költségei 6,2 milliárd dollárra rúgnak.

Szabó Kata