Itt nyaralnak a gazdag szinglik

Vágólapra másolva!
Manhattan, Dubaj, Cannes csak néhány azok közül a helyek közül, ahol az egyedülálló gazdagok szívesen töltenek el néhány gondtalan napot. Ha találkozni szeretnénk velük, tudnunk kell mikor és hova kel utazni és nem árt némi pénzt is magunkkal vinni.
Vágólapra másolva!

A gazdagok és hírességek által előszeretettel látogatott helyek az évszakok váltakozásával cserélődnek, legtöbbször egy-egy társasági esemény, divathét, sportrendezvény, vagy fesztivál vonzza a világ különböző pontjaira a hírességeket.

Az egyik ilyen hely, ahol előszeretettel gyűlnek a tehetősebb réteg képviselői, New York szíve, Manhattan. Itt az év nagy részében februártól nyár végéig egy mást érik a különböző jótékonysági bálok, amelyekre özönlenek az elit képviselői. Az egyedülállók számára talán a márciusban megrendezett Young Fellows of the Frick Collection nevű bál a legideálisabb, ráadásul nem is nevezhető a legdrágább társasági eseménynek, hiszen csupán 250 dollárba kerül egy belépőjegy. Ez az összeg pedig kisebb, mint egy üveg vodka ára valamelyik elegánsabb New York-i szórakozóhelyen - írja a z Msnbc Travel.

A legelegánsabb sport: a lovaspóló

Két és fél órányi autóútra New York-tól egy másik előkelő rendezvény csábítja a tehetős egyedülálló hölgyeket és urakat: a Bridgehampton-i lovaspóló-pálya.

Fotó: MTI

Ez a sport mindig is a gazdagok kiváltsága volt, így egy-egy rendezvény előtt - a meccseket augusztusban szombati napokon rendezik - mindenki igyekszik felkerülni a korlátozott vendéglistára és ezért sokan hajlandók nagyon sok pénzt kifizetni.

Divathét Milánóban

Az európai városok közül első helyen Milánó áll, mint a gazdag szinglik kedvelt helye. Elsősorban a februári divathét idején telnek meg a luxusszállodák.

Forrás: Wikipedia

A szórakozóhelyek közül kedveltnek számít a Roberto Cavalli divattervező által működtetett Just Cavalli Café, ahol modellek, divattervezők, film- és rock sztárok nyüzsögnek. Az egység éjszakár diszkóvá alakul át, amelynek belső kialakítását a tulajdonos és felesége minden évben újjá varázsolja.

Filmfesztivál Cannes-ban

Néhány száz kilométerrel nyugatra, a franciaországi Cannes-ban természetesen a májusban megrendezendő filmfesztivál a legfontosabb társasági esemény. A fesztivált számtalan party kíséri, amelyekre szintén nem egyszerű, de nem is lehetetlen bejutni.

Forrás: Wikipedia

Az egyik ilyen hely a Le Baoli étterem, ahol a vendégek az ázsiai konyhák remekeit próbálhatják ki a pálmafákkal díszített kerthelységben. A buli általában éjfél után kezdődik és a fesztivál idején rendszeresen megfordul itt például Brad Pitt, Elton John vagy Kylie Minogue is, ha esetleg rájuk lennénk kíváncsiak.

A monacói nagydíj

Cannes után Monaco a következő állomása a gazdag fiataloknak. A város elsősorban a Forma 1-es futam idején vonzza a milliomosokat. A legelőkelőbbek ilyenkor yacht-partykon vesznek részt, ahová aztán tényleg nem egyszerű bejutnia azoknak, akiket nem hívnak.

Forrás: Wikipedia

Egyszerűbb a helyzet, ha a szárazföldön próbálkozunk. A Jimmy'z nevű éjszakai klubban este 11-kor kezdődik az élet és hajnali 5-ig tartanak a bulik. A hely különlegessége, hogy a teteje elmozdítható, így a szabad ég alatt rophatja a publikum.

Dubaj mindent visz

Európán kívül a hiper-kozmopolita Dubaj lett az utóbbi időkben az egyedülálló gazdagok játszótere. A legjobb december környékén érkezni, már csak azért is, mert ilyenkor elviselhetőbb a hőség, de a helyi filmfesztivált is ekkor rendezik. Dubajba sikk járni, ha az ember gazdag, aki nem vásárolt magának itt legalább egy apartmant, ne is várja, hogy komolyan vegyék.

Forrás: Wikipedia

Ha nincs egy árva kis lakásunk sem Dubajban, de mégis villantani szeretnénk, feltétlenül a világ egyetlen hétcsillagos szállodájában, a Burj-al-Arabban foglaljunk szobát, már ha van szabad. A város jelképévé vált, dagadó vitorlát formázó impozáns építmény 202 szobáit 5 ezer és 10 ezer dollár közötti áron kínálják egyetlen éjszakára. A szobák többségéhez személyi butler jár, a vendégek igénybe vehetik a hotel limuzin-szolgáltatását. A legdrágább szobákhoz külön lift közlekedik, amelyekbe csak a helikopter-leszállóknál lehet beszállni. Az hotel különlegessége a legfelső emeleten található elegáns étterem és bár, ahonnan az egész város belátható.

St. Tropez reneszánszát éli

Az új és divatos helyszínek mellett egyre inkább reneszánszukat élik az 50-es, 60-as évek előkelő nyaralóhelyei, mint például St. Tropez. Az egykor unalmas halászfalut az ötvenes években fedezték fel maguknak a hírességek. A Pampellone strand előkelő bárjában, a Le Club 55-ben pihente ki a forgatások fáradalmait, a kor ünnepelt sztárja, Brigitte Bardot.

Forrás: Wikipedia

Manapság a klub ismét felkapott lett, aki itt ül a teraszon, biztosra veheti, hogy megbámulják. Ha a legtöbb gazdaggal és hírességgel szeretnénk találkozni, a júliusi Hajó-kiállítás idején érkezzünk, de két dolgot semmiképp se felejtsünk el magunkkal hozni, a pénztárcánkat és egy jól feltöltött hitelkártyát!