Idén is kinyitnak a magyar pincészetek

Vágólapra másolva!
Több mint 110 bortermelő vesz részt a május 10. és 12. között sorra kerülő pünkösdi Nyitott Pincék rendezvényen, amelyet már harmadszor rendeznek meg az országban és amely egyre sikeresebb népszerűsítő akciója a magyar boroknak. Az idei pünkösdi pincenapokról kedden a Magyar Borok Házában tartottak tájékoztatót.
Vágólapra másolva!

A leghíresebb borászatok és kevésbé ismert kis pincészetek egyaránt szélesre tárják kapuikat. A borok mellett a legtöbb helyről nem hiányoznak a borkorcsolyák sem, olykor helyi jellegűek, mint a stifolder vagy a töki pompos - de az is előfordult tavaly, hogy ökörsütés és cigányzene színesítette az egyébként is jó kedvű pincelátogatók programját.

Az ország minden tájáról bejelentkeztek már borvidékek és termelők, Etyektől Mórig, Villánytól Sopronig. A Bacchus Art Stúdió több mint tíz éve kezdte el szervezni az akkor még csak egynapos pünkösdi rendezvényt, amely mára többnapos, belföldiek és külföldiek által egyaránt látogatott eseménnyé nőtte ki magát.

Gy felmérés szerint a tavalyi akcióban részt vevő pincészetek legtöbbje pozitív visszhangról számolt be, a vendégek vásároltak tőlük, többen vissza is tértek a borgazdaságukba. A megkérdezett borászok 65,1 százaléka szerint nőtt az ismertségük.

A betérő vendégeknek átlagosan 74 százaléka ismerte előzetesen az akciót, a fennmaradó 26 százalék pedig a helyszínen értesült róla. Tavaly 15 ezer vendéget fogadtak, akiknek több mint 18 százaléka egyben szállást is foglalt a pincenapok idején.

Az akció keretében a csatlakozó pincék vállalják, hogy a háromnapos rendezvény ideje alatt legalább két napon, 9 és 19 óra között nyitva tartanak, továbbá a gazda vagy borhoz értő személyzet fogadja a vendégeket, akik megtekintik a borospincét és megismerkedhetnek a nedűkkel, valamint a borkészítés rejtelmeivel. A vendégek továbbá háromféle bort ingyen vagy kedvezményes áron kóstolhatnak meg - mondta Nyikos István, a Magyar Borok Házának igazgatója, egyben a Nyitott Pincék Szövetségének elnöke.

Az akcióban résztvevő pincék listáját és a rendezvény egyéb részleteit a www.nyitottpince.hu és a www.itthon.hu weboldalakon lehet megtalálni.