Szürkemarha és lazac a Malév-gépeken

Vágólapra másolva!
A Malév flotta egyik Boeing 737-700-as típusú gép fedélzetén mutatta be a nemzeti légitársaság a nyári menetrendtől a fedélzeten kínált új fogásait. Harminchét ország 50 célállomására közlekedő napi 140 Malév járaton a minőségi magyar borok mellett az utasok részben magyaros, részben nemzetközi jellegű ételsorból fogyaszthatnak könnyebben emészthető, egészségesebb ételeket.
Vágólapra másolva!

Ennek értelmében a nyári menetrendi időszakban mintegy 160 ételfajtából kiválasztott menüsor összeállításánál főleg a minőség a változatosság és a hosszú repülésekre valamint az utazás kényelmére való tekintettel a könnyen emészthető ételek kaptak főszerepet. Ezzel kapcsolatban Majtán György a catering szolgáltatást nyújtó Budapest Aeroservice Kft. ügyvezetője elmondta, hogy míg sertéshúsból csupán 800 kilóval számolnak, az úgynevezett fehér húsokból, csirkéből és pulykából a Malév részéről egy évre 72 tonnát rendeltek, halból pedig 3,4 tonnát. A minőségi változás a vörös húsoknál is jelentős, hiszen bélszínből 7,7 tonna, borjúból pedig 4,8 tonna kerül majd a tálcákra. A húsfélék terén is újítanak: a szürkemarha, a bárány, a lazac, a fogas, a csirke, a pulyka, a borjú és a kacsa egyre kedveltebb alapanyag, míg a sertéshús hátrébb szorul a választékban.

A tervek szerint, a fedélzeti kínálat heti váltásban kerül összeállításra. Ez azt jelenti, hogy az azonos ételtípusból készített négy különböző variáció úgy követi egymást, hogy ugyanaz az étel csak az ötödik héten kerülhet ismét az utasok elé, ami főleg a gyakran utazó törzsutas közönségének lesz kedvező. A Malév business osztályán a jövőben is a turista kínálattól eltérő, valamivel bővebb választék szerepel az étlapokon.

A Malév munkatársainak tapasztalatai azt mutatják, hogy a magyar utasok étkezési szokásai a nemzetközi trendekkel együtt változtak, ami elsősorban a minőséget helyezi a középpontba. A rövid-távú járatokon nem csak az üzleti utasok esznek tudatosabban, de ugyanez a tendencia a turista osztályon is megfigyelhető. Az új menüt a május 2-tól induló New York-i, és május 26-tól induló torontói járatokon is felszolgálják.