Nyitnak a balatoni kempingek

Vágólapra másolva!
A hétvégétől hat kempingjében várja a vendégeket a Balaton körül kempinghálózatot működtető Balatontourist Zrt., majd május 23-ig sorra nyit a társaság másik tíz, piacképes egysége is - mondtata Polgár Tibor, a társaság vezérigazgatója a távirati irodának.
Vágólapra másolva!

Az SCD Holding érdekeltségi körébe tartozó turisztikai vállalat vezérigazgatójának beszámolója szerint tavaly óta bérbe adva, franchise rendszerben működtetik a Balaton körüli kempingeket, amellyel kapcsolatban kedvezőek voltak a próbaszezon tapasztalatai. A vendégek részéről nem merült fel panasz és a bérlők számára is gazdaságosnak bizonyult az egységek üzemeltetése.

A Balatontourist kempingjeiben a több évig tartó forgalomcsökkenés után tavaly megfordult a trend. A vendégéjszakákban 3 százalékos növekedést regisztráltak, amin belül a belföldi turisták száma 10 százalékos emelkedést mutatott.

Míg a cég kempinghálózatának tagjai sorra nyitnak a következő hetekben, négy, nagyobb fejlesztések előtt álló egység zárva marad addig, ameddig megfelelő színvonalú, piacképes szolgáltatásokat nem tud nyújtani. A társaság a jelenlegi tervei szerint - amelyek módosulhatnak még a változó igények alapján - hosszútávon kilenc kemping eredeti funkcióját kívánják megtartani.

Az idei kínálatát a tengerpartokon hagyományos, de a Balatonnál újdonságnak számító szolgáltatással bővíti a Balatontourist a korszerű wellness szolgáltatásokkal felszerelt, új, 46 szobás siófoki Club 218 apartman-házában.

Polgár Tibor a közelgő balatoni szezonról szólva elmondta, tovább erősödő belföldi vendégforgalomra számít, amit reményei szerint ösztönözni fog majd a Magyar Turizmus Zrt.-nek a "Vizek éve" kampány- és programsorozata, és az üdülési csekk növekvő népszerűsége is. Emellett visszavárja a kempingeket kedvelő külföldi - főként német, holland, osztrák, dán, cseh és szlovák - vendégeket is - tette hozzá.