Budapest megelőzte Londont és Prágát

Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Konferenciák Szövetsége (ICCA - International Congress and Convention Association) frissen publikált 2007. évi előzetes statisztikai összefoglalója szerint Budapest - holtversenyben Lisszabonnal - megtartotta 6. helyét a világranglistán a konferenciavárosok versenyében - közölte a Magyar Turizmus Zrt.
Vágólapra másolva!

A nemzeti turisztikai marketing társaság szerdai közleménye szerint a szervezet a listát a nemzetközi rendezvények száma alapján állította össze. Budapest 90 nemzetközi rendezvénnyel tartotta meg előkelő pozícióját, megelőzte Londont, Prágát és Brüsszelt is. Az ICCA 2007-es ranglistáján aranyérmes lett Bécs, a második helyen Berlin végzett, a harmadikon Szingapúr.

A Magyar Turizmus Zrt. nemzetközi konferenciákra vonatkozó statisztikai adatgyűjtése alapján elmondható, hogy a magyarországi konferenciaturizmus korábbi években tapasztalt fejlődése volt a jellemző a 2007-es évre is. Az elmúlt évben Magyarországon 485 nemzetközi konferenciát tartottak, több mint 135 ezer résztvevővel.

Tavaly a Magyarországon rendezett konferenciák száma 12,6 százalékkal, a nemzetközi vásárok száma pedig 10,3 százalékkal nőtt. Tovább emelkedett a résztvevő nemzetek átlagos száma is 5,1 százalékkal.