Zaporozsecekkel Svejk nyomában

Vágólapra másolva!
Tíz Zaporozsecből álló autós futam indult el Lembergből (Lviv), hogy Magyarországot is érintve hat országon át járja végig azt az útvonalat, amelyen a regénybeli Svejk, a derék katona megfordult.
Vágólapra másolva!

A bogárhátú Zaporozseceket felvonultató, Svejk, a derék katona nyomdokain elnevezésű autó rali a lembergi Svejk-szobortól vette kezdetét kedden. A gépkocsikaraván a Lengyelországon, Csehországon, Ausztrián, Magyarországon és Szlovákián át haladó mintegy 3200 kilométeres útvonalon érinti azokat a városokat, amelyekben Jaroslav Hasek világhírű regényalakja tartózkodott.

A két hétre tervezett futam résztvevői teljesítményükkel azt szeretnék elérni, hogy Ukrajna is bekerüljön a Svejk-útvonal idegenforgalmi projektbe. A regényalak ugyanis megfordult a Lemberg megyei Sztaroszambor környékén. A Svejk-útvonal meghosszabbítását az ukránok örömmel fogadnák, mert reményeik szerint fellendítené a hegyvidéki térség idegenforgalmát.

Forrás: Wikipedia

Útjuk során a lembergi autósok két öreg autók fesztiválján is részt vesznek a járműveikkel. A bogárhátú ZAZ-965 az egyetlen Ukrajnában gyártott régi típusú autó.

A nyugat-ukrajnai nagyváros Zaporozsec-tulajdonosai 1983-ban alakítottak klubot, azóta számos rendezvényen népszerűsítették kedvencüket.