Más mint a többi: Málta, a lovagok szigete

Vágólapra másolva!
Málta az Európai Unió legkisebb országa. A szigetországnak igazi mediterrán hangulata van, azonban más, mint a klasszikus Földközi-tengeri nyaralóhelyek. Nincsenek végeláthatatlan homokos tengerpartok, szállodasorok és tömött partszakaszok, viszont az ideérkezőket több ezer év történelmi kincsei és kultúrája várják. Nem elhanyagolható továbbá a kristálytiszta tenger, a napsütés és a helyi ínyencségek sem.
Vágólapra másolva!

Egy kis történelem

Máltán gyakorlatilag a történelem összes nagyhatalma átvonult. I.e. 5000 körül már voltak lakók a szigeten, majd ezer évvel később szicíliai törzsek telepedtek le itt, akiknek barlangjai és építményei mára az UNESCO világörökségének részéve váltak. A föníciaiak a máltai nyelv alapjait és persze a hajózás tudományát tanították meg az ittenieknek. I.sz. 60-ban Málta partjainál szenvedett hajótörést Szent Pál, aki később meghonosította a keresztény vallást a szigetországban. Később arababok, normannok és aragóniai hódítok is megfordultak a szigeten.

Málta legismertebb lakói a johanniták, azaz a Szent János rendi lovagok. Gyakorlatilag ők alakították ki a sziget még ma is meglévő jellegzetes arculatát a XVI. század folyamán. A lovagok építtették a mostani fővárost, Vallettát is.

A szigeten megfordult Napóleon is, igaz a legendák szerint csak három napot töltött itt. A közel kétéves francia uralmat a szigetlakók és az angolok közösen törték meg. Az ország 1964-ben lett úgymond teljesen szabad.

Látnivalók a Máltán

Málta egyik legfőbb látványossága a főváros, Valletta. A település egy erődrendszerrel körbevett félszigeten fekszik, és az UNESCO világörökségének részét képezi. A várost a johannita lovagok alapították. Az óvárosban sétálva valóban a lovagok korába utazhatunk vissza, a hangulatos macskaköves utcákon és terecskéken rengeteg ajándékboltot, kávézót és éttermet találhatunk. Érdemes végigsétálnunk a Triqir-Reppublika-n, itt sorakoznak a város főbb nevezetességei: a városkapu, Szent Jakab és Szent Elmo erőd valamint a Szent János bástya.

Meg kell nézni a Szent János Katedrálist, ami Málta egyik legnagyobb katedrálisa, a sziget vallási életének központja, díszes (már-már csicsás) barokk berendezéssel és Caravaggio festményekkel ellátva. Az Auberge de Castille palota ma a miniszterelnök rezidenciája, nem látogatható, de kívülről szép látványt nyújt.

Forrás: [origo]

Érdemes még ellátogatni a Málta déli részén található Rabat városába, itt található a Szent- Pál-barlang, ahol a legenda szerint Pál apostol először hirdette a kereszténységet. Ha itt járunk, nézzük meg a városfalat és a Szent Pál-katedrálist is.

Sliema városa Málta északi részén található, népszerű nyaralóhelye a szigetnek. Rengeteg szálloda található itt, a tiszta víz miatt vonzza fürdőzőket.

A St. Julian's nevű település éjszakai életéről híres, rengeteg szórakozóhely található itt, a város a fiatalok által legkedveltebb célpontja a szigetnek. Itt található Málta legnagyobb bevásárlóközpontja a Bay Street Shopping Center is.

Gozo és Comino szigete

Málta három szigetből áll: Málta, Gozo és Comino. Gozo szigete igazi kikapcsolódást nyújt a pihenni vágyóknak. Nyugodt, családias hangulata miatt remek hely arra, hogy elbújjunk a világ elől. A legtöbb látnivaló a sziget fővárosában Victoriában található. Érdemes megnézni a Citadellát, a katedrálist és a városi piacot is. Gozo nagyon kedvelt hely a búvárkodást kedvelők körében. A sziget nyugati részén található egy belső kis tó, mely víz alatti összekötetésben áll a tengerrel, a búvároknak ez igazi paradicsom.

Az ország harmadik szigete Comino. A mini sziget alig másfél kilométer hosszú, lakatlan ennél fogva csodálatos érintetlen tájjal és azúrkék lagúnákkal rendelkezik.

Egy kis kikapcsolódás

Málta nem tartozik az úgymond szokványos tengerparti üdülőhelyekhez,ettől még kikapcsolódni, pihenni itt is remekül lehet. A homokos part kedvelőinek nem annyira kedvez a sziget, főként sziklás szakaszok vannak. Ennek előnye viszont, hogy kristálytiszta a víz és hangulatos kis öblök várják a strandolókat. Málta igazi búvárparadicsom, elég egy búvárszemüveg és egy pipa, és máris elmerülhetünk a tengeri élővilág rejtelmeiben. A profik és a bátrabbak pedig a hajós búvártúrákat is kipróbálhatják. Máltán nincsenek hatalmas szállodasorok, a hotelek, panziók beékelődnek a települések házai közé, így a látogatók könnyen belátást nyerhetnek a helyiek mindennapi életébe, akik egyébként nem is veszik zokon az érdeklődést, mindenhol nagyon vendégszeretők.

Forrás: [origo]

Aki szereti a tengeri herkentyűket, az Máltán nem fog csalódni. Rengeteg friss halat esznek, különféle módokon elkészítve. Jellegzetes, hogy a halakat, húsokat paradicsommal, paprikával és hagymával készítik. Minden ételhez előszeretettel használják a friss fűszereket, az olívát, és a kapribogyót. Nemzeti ételnek számít a nyúlhús, amit leggyakrabban vörösborban főznek meg. Gyümölcsök közül nyáron a leggyakoribb friss, mézédes füge. Érdemes megkóstolni a helyi készítésű Farson's sört. Specialitásnak számít az édes a Kinnie, ami egy alkoholmentes üdítő, narancslé és víz keveréke különféle fűszerekkel ízesítve.

Hasznos információk:

Szállás: Ha olcsón szeretnénk megúszni a nyaralást, bérelhetünk 2-3 fős apartmant egy hétre már akár 60 ezer forinttól is, persze ellátás nélkül. Az árban nincs benne az útiköltség. Közepes, 3 csillagos szállodában kb. 100 ezer forinttól is lakhatunk, ha inkább luxusra vágyunk, akkor az árak 200 ezer forint felett kezdődnek, ezért viszont már all inclusive ellátás is jár.

Utazás

Málta szigete repülővel érhető el, nemzetközi repülőtere Valletta városában található. A nyári időszakban több társaságnak van charter járata, a Malév nem üzemeltet menetrend szerinti járatot a szigetre. Átszállás nélkül AirMalta-val is utazhatunk Budapestről. A repülőút alig több mint 2 óra.

Közlekedés

Máltán baloldali közlekedés van. Bérelhetünk autót is (ha nemfélünk attól, hogy minden 'fordítva van', bár nem nehéz megszokni) naponta akár30 eurótól, egész hétre kb. 200 euróért. A bérléshez nemzetközi jogosítvány szükséges. Taxizni nem nagyon ajánlott, mert aránytalanul drága, nincsenek fix tarifák. A buszközlekedés jól szervezett és viszonylag olcsó. A jegyet a sofőrtől vehetjük meg. Málta és Gozo között menetrendszerű komp közlekedik. A jegy ára autónként 5 máltai líra, gyalogosoknak 2 máltai líra.

Forrás: [origo]

Időjárás

Szubtrópusi az éghajlat, a nyár május közepétől októberig tart. A levegő páratartalma nagyon magas. A legmelegebb a főszezonban, júliusban és augusztusban van. Az esték általában enyhébbek a tengeri szellők miatt. Télen hűvösebb az idő, novembertől márciusig az átlaghőmérséklet 10 és 20 fok között ingadozik.

Vízum: A magyar állampolgárok 30 napig tartózkodhatnak itt vízummentesen, munkavállaláshoz megfelelő engedély és vízum szükséges.

Üzletek nyitva tartása

Általában 9.00 - 13.00 és 16.00 -19.00 óra között vannak nyitva a boltok. Máltán nincsenek kifejezetten nagy áruházak, a legtöbb üzlet kicsi. St. Julian's-ban vannak nagyobb üzletek, illetve bevásárlóközpont.

Szauer Judit