A magyarokra veszélyes az "all inclusive" ellátás

Vágólapra másolva!
Szoros összefüggést mutat a balesetek és a hirtelen rosszullétek számának emelkedése az all inclusive jellegű szállodai szolgáltatások népszerűségének utóbbi években tapasztalható emelkedésével - derül ki a QBE Atlasz Biztosító adataiból.
Vágólapra másolva!

A cég által biztosított külföldön nyaralók közül tavaly 20-25 százalékkal többen szenvedtek sérülést vagy egyéb egészségkárosodást alkoholfogyasztás miatt, mint 5 évvel ezelőtt - állapították meg a biztosító szakemberei. Egy év alatt ezer magyar turista lett beteg az úton, jelentős részük az említett okok miatt - tudta meg a távirati iroda a cég kommunikációs képviselőjétől.

Egyes afrikai országokban szinte csak all inclusive ellátási forma létezik, erre álltak át a szállodák, de ez a jellemző egyes ázsiai és dél-amerikai úticélok esetében is. Többnyire a helyi alkoholos italok foglaltatnak benne az árban.

Gyakori az alkoholos kábulat miatt bekövetkező súlyos napszúrás, leégés, végtagtöréses baleset, valamint a vízből történő mentés. A mértéktelen alkoholfogyasztás olykor felelőtlenné és erőszakossá tesz.

A fejlett nyugati országok turistái már több évtizede megszokták ezt a fajta ellátási módot és jobban ellenállnak a hatalmas mennyiségű ételnek és italnak, amelynek az árát egyébként bőven megfizetik az utazás árában a szállodának, az tehát nincs ingyen.

Az európai kimutatások szerint mintegy 5-8 évnek kell eltelnie ahhoz, hogy az új piacokról érkező turisták természetesként kezeljék a korlátlan fogyasztási lehetőséget, és ne próbálják egészségüket veszélyeztető mértékben leenni-leinni az út árát - idézi a szakemberek előrejelzését a biztosítócég.