Wellness a hegyekben - irány Salzburg tartomány

Vágólapra másolva!
Ha már kipróbáltuk az itthoni wellness szállodákat, vagy csak valami újra, különlegesre vágynánk, akkor érdemes ellátogatni nyugati szomszédunkhoz, ahol természetesen mesterfokon művelik a wellness "tudományát" és némileg előttünk járnak a szolgáltatások színvonalában és minőségében. Látogassunk el például a salzburgi régióba egy kis alpesi megújulásra.
Vágólapra másolva!

Oly divatos ma a wellness szó használata, de mit is jelent valójában? Hazánkban az elmúlt pár évben lett igazán népszerű ez a fogalom, ami egyébként az angol betegség szó (illness) ellentétét jelenti. A wellness tulajdonképpen egy életforma: összhangba hozza testünket, lelkünket és szellemünket.

Salzburg tartomány bővelkedik wellness programokban, bármit választunk is, olyan kikapcsolódásban lesz részünk, ami nem mindennapi élményt jelent. Vannak hatalmas szállodakomplexumok, ahol nincs olyan szolgáltatás, amit ne találnánk meg, de bérelhetünk saját házat is az alpesi hegycsúcsok között. A magaslati levegő hatására az első napokban nagyon fáradékonynak érezhetjük magunkat, nem csoda, hiszen az alpesi friss levegőben jóval több az oxigén, mint amit a városban megszokott szervezetünk. Kitisztulnak az erek, jobb lesz a szervezet oxigén ellátása, így pár nap alatt teljesen megújul testünk.

A "wellness hétvége"

Ez a program mindenkinek kicsit más jelent. Tipikus barátnős program lett felkerekedni egy wellness hétvégére, azonban a hölgyek ilyenkor általában a szokásosnál jóval többet esznek. Persze két étkezés között élvezik a szállodák nyújtotta szolgáltatásokat is, ám a teljes megújulás helyett valóban kerekebben térnek haza. Nos, a wellness igazából nem ezt jelenti. Ez valójában egy életforma. Teljes életmódváltásra van szükség ahhoz, hogy megújuljon a szervezetünk, és ehhez bizony nem elég egy hétvége. A legfontosabb a tudatos táplálkozás, hogy ne vigyünk be a szervezetünkbe felesleges, illetve káros anyagokat. Ugyanilyen alappillér a testmozgás, amit rendszeresen kellene művelni. Érdemes kipróbálnunk néhány olyan mozgásformát is, amelyek kifejezetten jók a stressz oldására, erre nagyon nagy szükségünk van a mai rohanó élet mellett. Nos ha szabadságunk alatt teljes életmódváltásra nincs is módunk, azért próbáljunk ki minél többféle stresszoldó, lazító és jókedvet fokozó szolgáltatást. Salzburg tartomány szállodái az elképzelhető legszélesebb választékú kínálattal várják a látogatókat, itt mindent kipróbálhatunk, ami wellness (lásd. wellness ABC), akár pihenéssel akár aktív kikapcsolódással szeretnék tölteni szabadságukat.

Az AMAS 2000 - "Austrian Moderate Altitude Study" tanulmányt összeállító nemzetközi kutatócsoport megvizsgálta, hogy hogyan hat az 1500 és 2000 méter közötti magasságban töltött szabadidő az egészségünkre. A kutatásból kiderült, hogy a hosszabb hegyvidéki tartózkodás pozitív hatással van az egészségre, és ezt orvosok is alátámasztották tudományos kutatásokkal - olvasható a wellness.salzburgerland.com oldalon. Hegyvidéken nyaralni tehát egészséges, a magasság kedvezően hat keringésünkre, ráadásul Salzburgban és környékén rengeteg gyógyvízforrás található, amit szintén különböző kezelésekhez hasznosítanak.

Hova menjünk?

A salzburgi Gasteini-völgyben több helyre is érdemes ellátogatnunk. Közülük két kiemelt úti célt ajánlunk olvasóinknak: Bad Hofgasteint és Bad Gasteint. A Bad Hofgastein-i Alpesi termálfürdő az Alpok egyik legújabb fürdője. Az 1100 méter magasan található termálfürdő egészen elképesztő szolgáltatásokkal várja az ideérkezőket, nem ok nélkül Európa legmodernebb termálfürdői közé tartozik. Fogjuk tehát a barátokat, barátnőket, férjeket, feleséseket és a gyerekeket, pattanjunk autóba és látogassuk meg ezeket a csodás komplexumokat.

Forrás: [origo]

Hasznos információk az AlpenTherme-ről

Nyitva tartás:

Naponta 9-től 21 óráig

Csütörtök-Péntek-Szombat: 9-től 22-óráig

Kozmetika és Masszázs és Terápiás részleg: naponta 10-től 19 óráig (előre kell időpontot egyeztetni)

Belépő: A napijegy ára felnőtteknek 24, 50, a gyerekeknek 15 euró, vannak rövidebb időre szóló, olcsóbb jegyek is, például 4 órás jegy (felnőtteknek 19,50, gyerekeknek 12,50 euróért) vagy esti jegy (zárás előtt 3 órával lehet megvenni 16,50 euróért, gyerekeknek pedig 10 euróért). Vehetünk családi jegyet is kedvezménnyel. 6 év alatti gyerekek ingyen mehetnek a fürdőbe.

Forrás: [origo]

Amit érdemes kipróbálni:

Külső és belső termálmedencék, jacuzzik, pihenőszobák ahonnan gyönyörű a kilátás az Alpok hegycsúcsaira, szaunavilág (7 féle szaunával) és persze a gyerekbirodalom, ahol számtalan játék várja a kicsiket. Van külön női részleg is, a hölgyeknek itt zavartalan pihenésben lehet része.