Öt dolog, ami nem hiányozhat a strandtáskánkból

Vágólapra másolva!
Hurrá nyaralunk! Végre eljött a mi időnk, már megvan az úti cél, az utazópartner és a jókedv, hát nincs más hátra, irány a strand! Na de álljunk meg egy pillanatra! Nem árt ugyanis előre megtervezi, hogy mit is pakolunk a strandtáskánkba, hiszen a profi strandoló mindenre felkészül azért, hogy ne érje semmiféle meglepetés. Íme, néhány hasznos tanács a pakoláshoz, még mielőtt bárki felháborodna, természetesen kizárólag női szemmel.
Vágólapra másolva!

Ha nem csak egy délutánra ugrunk ki a legközelebbi strandra, hanem konkrét nyaralásra indulunk egy vagy több hétre, akkor indulás előtt be kell szereznünk minden kelléket, ami a nyugodt strandolásunkhoz szükséges.

1. Krémek

Az egyik legfontosabb strandkellék a fényvédő krém. Bőrtípustól függ, hogy hányas faktorszámú krémet csomagoljunk, de az erős UV sugárzás miatt ajánlatos legalább 30 faktoros napkrémet használnunk az első napokban. Akinek érzékeny az arcbőre, pakoljon magával külön arcra való készítményt.

Forrás: Getty Images

Ha hosszabb időre megyünk akár több flakonnal is vihetünk magunkkal. A napolajat jobb, ha elfelejtjük, mert ezek a készítmények igen alacsony faktorszámúak, és nem védik megfelelően a bőrünket a káros sugaraktól. Feltétlenül pakoljunk szájápoló balzsamot vagy ajakírt is, olyan típusút, ami legalább 15 faktoros, tehát a nap káros sugarai ellen is véd, közben persze segít megakadályozni, hogy, kiszáradjon a szánk.

2. Vigyázzunk a fejünkre

Kendő, kalap vagy baseball sapka mindenképp legyen nálunk. Egyrészt véd a napszúrástól, másrészt pedig a hajkoronánkat is megóvja a káros sugaraktól. Ha nem védjük meg a fejünket az erős napsugárzástól, nagyon könnyen rémálommá válhat a nyaralás. A napszúrás kellemetlen tünetei tönkretehetik pihenésünket.

Forrás: Getty Images

3. Haj-jaj

Ha már a fejünknél tartunk, eszünkbe ne jusson indulás előtt hajat festetni, mert a napsugárzás, esetleg a tengervíz, a sós levegő akár egy hét alatt is tönkre teheti hajunkat. A frissen festett világosszőke haj akár zöldes árnyalatokban is pompázhat a vakáció végére, ha nem vigyázunk. Legyen nálunk UV szűrős hajpermet, vagy olyan hajbalzsam, amit simán a hajunkra permetezhetünk, és nem kell kiöblíteni. Ezek mellé természetesen egy hajkefét és/vagy fésűt is tegyünk a táskába. Akinek hosszú a haja, ne feledkezzen meg a hajgumikról, csatokról és hajpántokról sem, amik praktikusak lehetnek napozáskor is.

Forrás: MTI

4. Törölközők minden mennyiségben

Előfordulhat, hogy a szállásunkon adnak külön törölközőt a strandra, ha azonban nem, akkor ezzel ne spóroljunk. Vigyünk magunkkal több darabot is! Egy-két nagyobb méretű puha, színes strandtörölközőre - természetesen a fürdőruhánkhoz passzoló színben - mindenképp szükségünk lesz. Ha az egyik netán nem száradna meg, mert elfelejtjük kiteregetni, legyen kéznél egy friss darab. Ha olyan helyen nyaralunk, ahol nincs napozóágy, vigyünk magunkkal polifómot.

Forrás: Getty Images

5. Egy kis szórakozás

Azon kívül, hogy az első napokban csak fekszünk, és próbájuk megszokni az édes semmit tevést, jól jöhet néhány szórakoztató olvasmány. Vigyünk magunkkal könyveket, újságokat, és keresztrejtvényt is (tollat ne felejtsük el). Csomagolhatunk magunkkal kártyát, és különféle úti társasjátékokat is. Ne felejtsük iPod-unkat sem kedvenc zenéinkkel!

Forrás: Getty Images

+1. Víz, víz, víz

A nyári melegben különösen fontos a megfelelő folyadékbevitel. Ilyenkor a szervezetnek akár 3-4 liter folyadékra is szüksége lehet. A legmegfelelőbb ital és szomjoltó ilyenkor az ásványvíz. A strandra mindenképp vigyünk magunkkal egy nagy palack behűtött vizet.

Szauer Judit