Ókori témaparkot terveznek Rómában

Vágólapra másolva!
Megdöbbentő ötlettel rukkolt elő Róma új városvezetése. Az önkormányzati illetékesek ugyanis megtaláltál, szerintük mi hiányzik még a két évezred művészeti kincseit kínáló Örök Városban a turisták vonzásához: egy Disneyland-szerű tematikus szórakoztató park, amely az ókorba vinné el a szórakozni vágyókat.
Vágólapra másolva!

A minta a párizsi Euro-Disney - közölte csütörtökön Mauro Cutrufo alpolgármester. A közvetlenül a város határánál tervezett szórakoztató létesítmény három-négy év alatt felépülhet egy eddig még ki nem jelölt 4-500 hektáros területen.

A látogatók átélhetik majd a Colosseum jeleneteit az antik Rómából, gladiátorokkal és talán Julius Caesarral - részletezte a Reutersnek az egyelőre még nem túl konkrét elgondolást egy városi illetékes.

Egy előzetes piackutatás szerint lenne érdeklődés a szórakoztató park iránt, de ahhoz, hogy jelmezes gladiátorok szórakoztathassák a nemzetközi látogatósereget, a jobboldali városi vezetésnek előbb meg kell vívnia az ellenzékkel. Lazio tartományt - amelynek területén Róma található - a baloldal irányítja, amely nem ért egyet a tervvel.

Nemet mondok az amerikanizálásra - jelentette ki Claudio Mancini, Lazio tanácsának tagja, aki bízik abban, hogy a gladiátoros projekt már a tervezésnél elvérzik. A tervet alaposan meg kell fontolni, mivel 500 hektár igazán nem semmi - mondta az aggódó tanácsos az egyik olasz lapnak.