Még nem ért véget a balatoni szezon

2008.08.20. 11:27

Bár augusztus 20-ával rendszerint kiürül a Balaton környéke, a minőségi szállásoktól a programokig minden adott egy kellemes utószezoni nyaraláshoz. Ráadásul jóval kedvezőbb áron tehetjük mindezt, mint akár két héttel korábban. 

Az idei év első hat hónapjában 5,2 százalékkal mérséklődött a külföldi vendégforgalom a Balatoni üdülőkörzet szálláshelyein; az első hat hónapban összesen 485 ezer vendéget fogadtak, alig valamivel többet, mint egy évvel korábban - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) Statisztikai Tükör című kiadványából.

Az időszakban regisztrált összes vendégforgalom háromnegyedét a belföldi vendégek jelentették, számuk 2,6 százalékkal haladta meg a 2007. első félévében regisztráltat. Mindkét adat nyilvánvalóan változik majd a második félév eredményeinek ismeretében, minden esetre az elmondható, hogy az illetékesek és a szolgáltatók is a balatoni szezon megnyújtását szeretnék.

Fotó: Hajdú D. András

A tó környéki települések szálláskiadóinak legnagyobb fájdalma volt az elmúlt években, hogy a korábbiakhoz képest lényegesen lerövidült a szigorú értelemben vett főszezon és durván július második hetétől a lélektani határnak tartott augusztus 20-ig tartott csupán. Az utóbbi néhány évben ez a negatív tendencia megfordulni látszik, köszönhetően a kedvező időjárásnak, s nem utolsó sorban a tó környékén megvalósult, vagy megvalósuló fejlesztéseknek.

A befektetők ugyanis felismerték, hogy minőségi 3-4 csillagos, nagyobb befogadóképességű és több szolgáltatást nyújtó szállodákból hiány mutatkozik a Balatonnál, pedig ezekre nemcsak a külföldi, de a hazai vendégek körében egyre nagyobb a kereslet. Ezt jól érzékelteti, hogy például a Danubiushotels lánc Balatonfüreden lévő két szállodája gyakorlatilag teljesen megtelt júliusban és augusztusban, s már hónapokkal a szezon előtt képtelenség volt szobát találni a két hotelbe. Sőt megjelentek a luxuskategóriájú ötcsillagos hotelek is, amelyekből szintén komoly hiány mutatkozik az északi és déli parton egyaránt.

A balatoni szezon meghosszabbításához természetesen a megnőtt szállodai kapacitás önmagában még kevés, vonzó és színvonalas kikapcsolódási lehetőségekre is szükség van. Szerencsére ezekből sincs hiány, legyen az kulturális program, aktív pihenés, wellness, vagy sport.

Forrás: MTI

A wellness és a gyógyvizek szerelmeseinek eddig sem okozott gondot a választás. A Balaton közelében lévő Zalakaroson, vagy Hévízen ma már gyakorlatilag egész évben szezon van, s ez meg is látszik az ide látogató külföldiek számán. Mindkét városban - de főleg Hévízen - több tucat szálloda várja a vendégeket most már a legmagasabb kategóriában is. Nemcsak az említett két gyógyfürdő, de az egész régió szempontjából is fontos a sármelléki repülőtér. Ide a nyári időszakban több nagy légitársaság is közlekedtet menetrendszerinti járatot Nyugat-Európából, s a legnagyobb európai fapados, a Ryanair gépeivel is szép számú turista érkezik a Balatonhoz főleg Nagy-Britanniából.

Forrás: MTI

Kézenfekvő utószezoni kikapcsolódást jelent a tó környéki borturizmus, ami ugyan jelenleg még elmarad a villányitól, de a fejlődés szépen látszik. A táj szépsége és a borvidékek ismertsége miatt az északi part némi előnyt élvez, hiszen például a Badacsony már önmagában is turisztikai vonzerővel bír, a Somló borút, vagy a csopaki olaszrizling tanösvény pedig igazi különlegességnek számít. Utóbbit bejárva 3-4 pincészet borait kóstolhatja végig a turista. Az említett két borvidékben, a Balaton közelségéből adódóan hatalmas lehetőségek rejlenek, de ezeket csak hatékonyabb kommunikációval lehet kiaknázni, amely bizony jelenleg még hiányzik.

Forrás: MTI
Már a golfpálya sem hiányzik a Balatonról

A késő nyári, kora őszi időszak elsőrangú a tó környéki természeti látnivalók felfedezéséhez is. Ilyenkor ideális kirándulások tehetők a festői szépségű Káli-medencében, a Tihanyi-félszigeten, vagy a Kis-Balatonnál. Még szeptemberben is működik a fűzfői kalandpark, vagy a balatoni bobpálya és végre van már golfpálya is a tó közelében, Balatonudvariban.

A tó környéki vendéglátósok szintén a szezon meghosszabbítását remélik a napokban bejelentett motorversenypályától, a Balatonringtől, amely jövő év szeptemberétől legalább öt éven keresztül házigazdája lesz a gyorsasági motoros világbajnokság egyik futamának. Az impozáns versenypálya Sávoly község mellett épül fel, közel az M7-es autópályához és a sármelléki repülőtérhez. A munkálatok idén szeptemberben kezdődnek, és nyolc-tíz hónapig tartanak. Az első nagydíj 2009 szeptemberében lesz, s biztos, hogy 2013-ig minden esztendőben a balatoni főidényen kívüli időpontban.

Forrás: [origo]
A Balatonring látványterve

A 4650 méter hosszú pálya hasonlít majd a valenciaihoz, s kialakításánál több élversenyző, többek között Valentino Rossi és Talmácsi Gábor véleményét is figyelembe vették. A Balatonring nyolc jobb és nyolc bal kanyarból áll majd, a pálya minimális szélessége 14 méter lesz. A nézőtér befogadóképességét minimum 100 ezer főre tervezik, ebből 30-50 ezer néző részére kívánnak ülőhelyet biztosítani.

30 ezer alatt szállodában

A balatoni utószezon legvonzóbb tulajdonsága a szállások kedvezőbb árfekvése és a lényegesen kisebb tömeg. Augusztus 20-a után például egy balatonföldvári kétcsillagos szállodában már 27 990 forintért eltölthetünk 5 éjszakát félpanziós ellátással, a siófoki Club 218 nevű négycsillagos hotelben pedig ugyanennyi éjszakáért 34 990 forintot kell fizetnünk, igaz ellátás nélkül.

Szintén Siófokon a 2003-ban megnyílt négycsillagos Wellness Hotel Residence-ben egy teljes hetet tölthetünk el reggelis ellátással 111 ezer forintért, s ezért az összegért a hotel össze szolgáltatását térítésmentesen vehetjük igénybe.

Hévízen az Árkád apartmanházban egy két éjszakai tartózkodás 7400 forintba kerül ellátás nélkül egyéni indulással, a kenesei Marina Port hotelben 3 éjszakáért pedig 39 600 forintot kell fizetnünk személyenként augusztus 24-i indulással és reggelivel.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK