Hurrikántól a monszunig - nyaralásölő időjárás

Vágólapra másolva!
Az amerikai partokat fenyegető sorozatos hurrikánok legtöbbször a karibi nyaralóhelyeken söpörnek végig, pedig erről a helyről sokan azt gondolják: itt mindig jó idő van. Ha távolabbi célpontokra készülünk, nem árt jó előre utánanézni az aktuális időjárásnak, nehogy kellemetlen meglepetésben legyen részünk.
Vágólapra másolva!

Nem okoz gondot a nyaralás időpontjának megtervezése, ha a horvát tengerpartot, a spanyol üdülőhelyek egyikét, vagy mondjuk a török riviérát nézzük ki magunknak, de nehezebb dolgunk van, ha egy egzotikus helyre, mondjuk a Karib-térségbe, Balira, Dél-kelet Ázsia nyaralóhelyeire, vagy akár Egyiptomba készülünk.

Az említett helyeken más-más éghajlati és időjárási viszonyok érvényesek, s az idegenforgalmi főszezon is teljesen más időszakban van, mint Európában azt megszokhattuk. Akadnak olyan helyek, ahol egy évben több különálló időszak is főszezonnak minősül, sőt előfordul olyan hely is, ahol egy-egy szűkebb régión, vagy országon belül, - ilyen például Vietnám -több időjárási zónát különíthetünk el, egymástól lényegesen eltérő jellemzőkkel.

A legtöbb helyszínnél nem jelent akadályt, ha nem főszezonban vágunk neki az utazásnak, sőt ennek még előnye is van, hiszen a mellékszezonban nemcsak a szállodák, de a repülőjegyek is némileg olcsóbbak a főszezoni áraknál. Cserébe viszont el kell fogadnunk, hogy valamivel kevesebbet süt a nap, esetleg napközben egy-egy órára elered az eső.

Forrás: EPA

A magyar turisták egyik hagyományosan kedvelt úticélja Egyiptom, legyen bár körutazás, vagy tengerparti nyaralás a program. Kairótól délre gyakorlatilag bárhol elviselhetetlenül meleg az idő a nyári hónapokban, amit a fővárosban a légszennyezés és a zaj tesz még elviselhetetlenebbé. A legismertebb egyiptomi látnivalókat, Asszuánt, vagy Luxort ezért a téli hónapokban érdemes felkeresni, ugyanakkor a Vörös-tengeri, vagy a Sínai-félszigeti nyaralóhelyek ilyenkor nem a legideálisabbak. Januárban ez utóbbi helyen sem ritkák a hűvösebb napok, a legismertebb üdülőhely, Hurghada pedig januárban és februárban kifejezetten szeles, ami a napfürdőzőknek kevésbé, a szörfösöknek viszont annál inkább jó hír. A legjobb időszak Egyiptomban a márciustól májusig, vagy a szeptembertől októberig tartó, ilyenkor a levegő és a tenger is kellemesen meleg, s a tömeg sem elviselhetetlen.

Évről évre egyre többen utaznak télen valamely dél-kelet ázsiai nyaralóhelyre. Itt különösen érvényes, hogy utazás előtt nem árt tájékozódni az épp aktuális időjárásról. Általánosságban igaz, hogy az európai tél a legmegfelelőbb időszak az ázsiai utazásra (feltéve, ha tengerparti nyaralásról van szó), de akár egy-egy adott országon belül is lehetnek eltérések.

Az előbb említett Vietnamban például az ország három részében más-más időszakban érkezik a monszun és előfordulhat, hogy amikor északon meleg napsütés van, a déli nyaralóhelyeken bizony elkél a melegebb ruházat. Ugyanakkor a szomszédos Thaiföldön pedig szinte mindenhol szikrázó a napsütés és meleg a levegő. Thaiföld egyébként a legnépszerűbb nyaralóhely errefelé, ahol a főszezon az ottani "hideg" száraz időszakra, a novembertől áprilisig tartó hónapokra esik. Ettől természetesen nem szabad megijedni, hiszen ez 30-32 fokos hőmérsékletet és ragyogó napsütést jelent. Májusban aztán beköszönt a forró, párás esős időszak, ami mintegy kéthónapos - júliusi, augusztusi - megszakítással egész októberig tart. A nyári forró hónapok előnye itt is a kisebb turistaforgalom és az alacsonyabb szállásárak.

Más a helyzet, ha például Balira visz az utunk, ugyanis a kedvelt nyaralószigeten pont az ázsiai "szabály" ellentettje az érvényes. Errefelé a mi nyarunkkal egyező időben van a főszezon, ami szeptember végéig tart nagyjából, s ezután következnek az enyhén esős, felhős, de azért még mindig meleg hónapok. Némi általánosítással elmondható, hogy nagyjából Szingapúr földrajzi szélességénél van a "határvonal" Ettől délre nyáron, ettől északra télen van a főszezon.

Forrás: EPA

A világ legtöbb tengerjáró luxushajója a Karib-tenger vizeit szeli, így egyáltalán nem mellékes, hogy mikor, milyen időjárással találhatják szembe magukat a turisták. Gyakorlatilag a teljes Karib-térségen áthúzódik a hírhedt hurrikán öv, s a legtöbb nyaralóhely beleesik e hatalmas viharok útvonalába. Van néhány szerencsés kivétel, ahol nem kell tartanunk attól, hogy több száz kilométeres szelek döntenek le a lábunkról. Ezek Trinidad és Tobago, Bonaire, Curacaoo, Aruba, Panama, valamint a venezuelai partoknál lévő kisebb szigetek. Az Atlanti-óceán északi részén a hurrikánszezon június elejétől szeptember végéig tart, de a legerősebb viharok mostanában, késő augusztustól szeptember végéig a leggyakoribbak. A nagy hajóstársaságok ebben az időszakban még a Földközi-tengeren állomásoztatják flottájuk nagyobb részét, s csak a hurrikán szezon lecsengésével telepítik át hajóikat a karibi szigetvilágba.