Tippek az unalmas repülés ellen

Vágólapra másolva!
A repülés legizgalmasabb szakasza a felszállás és a leszállás, s nemcsak a pilóták számára. A többi a legtöbbször unalmas: a székünket rugdosó utastárs, üvöltő kisgyerek a szomszédban, rágógumi ízű ételek, jó esetben egy film, de amúgy sincs semmi érdekes, tömény unalom az egész. Vagy mégsem? Nézzük, hogyan lehet értelmesen eltölteni egy repülős utazás nagy részét.
Vágólapra másolva!

A legtöbb rutinos utazó elsősorban a kényelmi helyzet maximalizálására törekszik egy repülőút során: folyosó melletti széknél foglal helyet, valamelyik kijárat közelében, az igazán ínyencek még a vészkijáratnál lévő helyekre is odafigyelnek, hogy jobban elférjen a lábuk, de azzal, hogy kicsit érdekessé is tegyék utazásukat, már kevesebben foglalkoznak. Pedig nem kerül sem extraköltségbe, sem túl sok fáradozásba, hogy élvezhetővé tegyük saját magunk számára a repülés unalmas óráit.

Forrás: Getty Images

Az első fontos teendő, hogy lehetőleg ablak melletti székre kérjük a beszállókártyát, de lehetőleg ne a szárny fölé, mert az eltakarja előlünk a kilátást. Online jegyfoglalásnál néhány légitársaság már lehetővé teszi utasai számára, hogy a repülőgép rajza alapján kiválasszák maguknak a megfelelő ülést, e például a SeatGuru nevű szájton az összes légitársaság forgalomban lévő gépein megtalálhatjuk a megfelelő széket - írja a CNN Travel.

Érdemes indulás előtt egy órát arra szánni, hogy megnézzük, merre is halad tulajdonképpen a gépünk. Milyen jellemző domborzati viszonyokkal találkozhatunk az út során, milyen országokat, városokat érintünk, mely folyókat szeljük át. Ha a Google Earth-be beütjük a repülőgép várható útvonalát, nagyjából képet kapunk arról, hogy mit láthatunk majd élőben. Az fboweb.com oldalon pedig a repülőgép pontos útvonaláról kaphatunk gyakorlatilag azonos idejű légifelvételeket. Ha egy adott fotóra a megfelelő szögből közelítünk és a megfelelő magasságra zoom-olunk, gyakorlatilag ugyanazt a képet láthatjuk a monitoron, ami a repülőgép ablakából kinézve tárul elénk. Ezért nem árt egy laptopot is a kézipoggyászunkba csomagolni, s ha pedig még egy légiútvonal-tervező programot is letöltünk, kifejezetten élvezetes lesz a repülés.

Forrás: gettyimages.com

Az út során remek szórakozás, ha ismert tereptárgyakat, hegyeket, folyókat, vagy jellegzetes tengerparti szakaszokat keresünk, s így próbáljuk meg beazonosítani, éppen merre is járunk. Ha egy folyót 5-6 ezer méter magasságból észreveszünk, jó eséllyel hallottunk már róla. Hasonlóan könnyű lehet felismerni egy nagyobb tengeröblöt, vagy tavat. A Balatont, a Tiszát, vagy a Duna szigeteit igazán könnyű felismerni, de például Észak-Olaszország felett is tökéletesen beazonosítható a Garda, vagy a Maggiore-tó.

Ha pedig látunk egy érdekes és szép tájat, de nem tudjuk beazonosítani, nyugodtan kérdezzük meg az utaskísérőt, aki valószínűleg a kapitányhoz fordul majd. A pilóták amúgy is büszkén hangoztatják földrajzi tudásukat és legtöbbször szívesen segítenek. E cikk írója Bécs és Bangkok között egy közel 20 perces kiselőadást hallgathatott végig Irán légterében.

Természetesen nem muszáj mindig a földet kémlelnünk az ablakon keresztül, nézhetjük a felhőket is. A legérdekesebb látványt ugyanis a meteorológiai formációk jelentik. Egy 4-5 órás repülőút alkalmával egész frontrendszereken haladhatunk keresztül és több tucatféle felhőképződményt figyelhetünk meg. Persze a legnagyobb élményt a napfelkelte jelenti 10 ezer méteres magasságból, amely a megfelelő irányba haladva a földinél jóval hosszabb ideig élvezhető.