Szupervonatokat indít az Air France

Vágólapra másolva!
Az Air France francia légitársaság és a szintén francia Veolia Transport, a legjelentősebb európai magán vasúti teherszállító vállalat közös céget hoz létre gyorsvonatok indítására, adta hírül hétfőn a France 2 közszolgálati televízió híradója.
Vágólapra másolva!

Az Európai Parlament döntése nyomán a nemzetközi személyszállítást 2010. január 1-ig kell megnyitni a verseny előtt. A sajtóértesülések szerint heteken belül megalakuló francia magánvállalat gyorsvasútjai pedig már 2010-től a francia államvasutak (SNCF) expresszjáratainak (TGV) a konkurenseiként közlekedhetnek.

Az Air France és a Veolia Transport először júliusban jelezte, hogy megvizsgálják a stratégiai partnerség lehetőségét a vasúti személyszállítás 2010-es liberalizációjára felkészülve. Az Aujourd'hui en France című napilap értesülése szerint a bizalmas megegyezést a két vállalat már júniusban aláírta, és 2010-től az utasok Air France/Veolia TGV-n utazhatnak Londonba vagy Amszterdamba.

Forrás: EPA

Az új gyorsvonatok fő előnye az lesz, hogy az Air France így majd a saját vonataival tudja megszervezni repülőjárataira az átszállást. A légitársaság emellett a gyorsvonatok indításával esetleg ellensúlyozni tudja azt a veszteséget, amely a TGV-k miatt eddig érte: az utasok a repülőgépről a nagy sebességű TGV-re pártoltak át rövidebb viszonylatokon. Például Párizs és Strasbourg között 2003-ban napi 17 légijárat közlekedett, ma már csak 11.

A francia napilap úgy tudja, hogy a vonatok gyártása végett már fölvették a kapcsolatot az Alstom gépipari, erőműberendezés- és vonatgyártó vállalattal, amely februárban fejlesztette ki legújabb nagy sebességű vonattípusát, az AGV-t.