Vágólapra másolva!
Az idei balatoni nyár két nagy eredménye a természet megőrzött jó állapota és a belföldi turizmus növekedése, rossz híre a külföldi vendégszám csökkenése és az, hogy az egyre népszerűbb balatoni kerékpárút tarthatatlan műszaki állapotban van.
Vágólapra másolva!

A nyári forgalomról még nincsenek pontos adatok, és a Balatonon még nem is ért véget a szezon, de annyi már látható, hogy a hazai turizmus növekedésében tart a két éve elkezdődött növekvő tendencia - derült ki a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság (BRIB) csütörtöki ülésén Balatonlelle-Rádpusztán.

Ugyanakkor tovább esett a legfőbb vendégküldőnek számító Németországból érkező turisták száma, amiért a német recesszió mellett felelős volt az erős forint, valamint a növekvő energia-, és benzin árszint is - tette hozzá. A közép-európai országokból nagyobb számban érkező turisták és a belföldi vendégforgalom növekedése ellensúlyozta a németek elmaradásából fakadó forgalomkiesést.

Fotó: Ballai Vince [origo]

Rosta Sándor, a bizottság elnöke elmondta, hogy a balatoni turizmus fellendülésében jelentős szerepet tölt be az üdülési csekk, ezért fontos annak megmaradása.

Az idei nyarat értékelve a BRIB elnöke pozitívumként sorolta fel, hogy a balatoni önkormányzatok egyre többet áldoznak közterületeik ízléses kialakítására, tisztántartására, virágosítására. Nőtt az aktív sportolási lehetőségek és sportolók száma a tó körül.

Egyre felkapottabb a balatoni biciklikörút, amivel a BRIB a jövőben kiemelten kíván foglalkozni, mert nem megoldott a karbantartása, és tarthatatlan a műszaki állapota - mondta Rosta Sándor. Úgy vélte, rendet kell tenni a jelenlegi ellentmondásos helyzetben, amelyben állami területeken önkormányzati feladat a bicikliút karbantartása, hiszen ezt a kis önkormányzatok támogatás hiányában nem tudják felvállalni.