Ahol még nem ért véget a nyár - utazások utószezonban

Vágólapra másolva!
Itthon már a mostani hétvégére is igazi őszt ígérnek, úgy fest a nyárnak ezennel tényleg vége, de nem úgy tőlünk délre. Dalmáciába október közepéig nyugodtan utazhatunk nyaralni, de Görögország, vagy a török riviéra sem rossz választás az őszi hónapokban. Kisebb tömeg, alacsonyabb árak és napsütés.
Vágólapra másolva!

Talán egy rossz beidegződés, hogy a magyar turistáknak augusztus 20-ával gyakorlatilag véget ér a belföldi utazási szezon, pedig az idei év is jól mutatta, hogy akár szeptember közepéig is kellemes, sőt kifejezetten meleg időjárás csábítja a kései nyaralókat. Az őszi időszak tipikusan a hazai fürdőhelyek szezonja, de szerencsére a Balaton környékén is egyre többen látják be, hogy közös érdek a tó környékén a szezon megnyújtása.

Egyelőre azonban, ha utószezoni nyaralásra gondolunk, legtöbbünknek valamelyik ismert külföldi helyszín ugrik be. Bár a nyári chaterjáratok többsége szeptember közepéig közlekedik, a közeli nyaralóhelyekre egész októberig, a délebben fekvő országokba pedig gyakorlatilag egész szezonban eltölthetünk néhány kellemes napot.

Forrás: [origo]
Korcula egészen október végéig jó

A legkézenfekvőbb célpont még szeptemberben is Horvátország, ahol ilyenkor - összehasonlítva például az augusztusi csúcsidőszakkal - már-már zavaróan kevesen vannak. Nem kell kényelmetlenül sorban állni a kikötőkben lévő éttermeknél, hogy nagy nehezen asztalhoz jussunk, parkolóhely problémák sincsenek, arról már nem is beszélve, hogy nemcsak a szállásárak alacsonyabbak, de az ételért-italért is kevesebbet kell fizetnünk.

Az adriai partvidéken - természetesen inkább a déli, dalmáciai részeken - egészen október közepéig, végéig remek az időjárás, igaz ugyan, hogy a tenger hőmérséklete ilyenkor már meglehetősen hűvös. Ha például októberben indulunk útnak, legtöbbször a szállásfoglalással sem kell előre bajlódnunk, hiszen 10-20 euróért már szinte bárhol találunk magunknak apartman, míg ugyanezt a főszezonban nehezen tudjuk megtenni.


Rövidfilm Dubrovnikról

A nyáron szinte végig szörfösökkel zsúfolt Peljesac-félsziget, vagy a vele szemben fekvő Korcula kitűnő választás lehet, ráadásul az utóbbi helyen még a ritkaságnak számító homokos strandokat is találhatunk. Korculára szeptember 21-i indulással 27 ezer forintért foglalhatunk apartmant egy teljes hétre, de ha ennél kevésbé frekventált hellyel is beérjük, az Észak-Dalmáciában lévő Filip i Jakovban 11 500 forintért tehetjük meg ugyanezt. A Kvarner-öbölben 21 500 forintért, Krk szigetén 15 900 forintért, Rabon ennél ezer forinttal olcsóbban, az Isztrián pedig még ennél is jobb áron, 12 900 forintért találtunk szállást a Hurrá-Nyaralunk oldalán.

Ha nem okoz problémát, hogy a foglalás után akár egy nappal induljunk a nyaralásra, akkor egy egyhetes repülős utazást is kifoghatunk például Korfu szigetére, alig 40 ezer forintos alapárért. Erre az összegre a foglalási díj és a biztosítás díja adódik csupán. Ha pedig egyénileg vágunk neki az útnak és autóval megyünk, korfui apartmant már 16 900 forintért is találhatunk egy hétre ellátás nélkül. Októberben egy rodoszi utazás 3 csillagos szállodában reggelivel 86 500, négycsillagos szállodában félpanzióval 100 ezer forintos alapáron kaphatunk meg.

Forrás: [origo]
Korfu vára

Évről évre egyre népszerűbb és egyre nagyobb számban választják a magyar turisták a török riviérát, ahol folyamatosan épülnek az új, magasabb kategóriájú szállodák, szórakoztató témaparkok. Alanya, Antalya, vagy éppen Side már ismert és jól csengő nevek a hazai utazók körében és Törökország déli partvidéke tipikusan olyan célpont, ahová akár késő ősszel is nyugodtan elutazhatunk.

A szeptemberi, októberi időszaknál maradva Alanyában egy háromcsillagos hotelben 69 900 forintos alapáron tölthetünk el egy hetet all inclusive ellátással. A legolcsóbb megoldás Antalyában ennél jóval drágább, 135 ezer forint szintén korlátlan fogyasztással, míg az előbbiekhez képest új üdülőhelynek számító Side-ben 105 ezer forint ugyanez az ár. Ha októberben utaznánk, a legolcsóbb törökországi megoldás 75 ezer forintos alapárért foglalható le.

Forrás: [origo]

A nyári irdatlan meleg után az őszi hónapokban kellemesebb klíma és még mindig meleg tenger várja a nyaralókat Egyiptomban. Az észak-afrikai országban tipikusan egész évben szezon van, igaz a februári, márciusi időszak meglehetősen szeles, ilyenkor inkább csak a szörfösök és a búvárok élvezhetik a Vörös-tengert.

Forrás: [origo]

A legismertebb egyiptomi üdülőhelyen, Sharm el Sheikhben 79 900 forintos alapáron juthatunk hozzá az egyhetes nyaraláshoz, háromcsillagos szállodában, félpanziós ellátással. Aki ugyanakkor kicsit is ismeri az egyiptomi viszonyokat, tudja, hogy jobban teszi a turista, ha biztosra megy a szálláskiválasztást illetően, ezért érdemes kicsivel magasabb kategóriájú szállást választani. Ugyancsak Sharm el Sheikh-ben egy négycsillagos hotelben 90 ezer forintos alapáron kínálják az egyhetes nyaralást szeptember végén, félpanziós ellátással. Egyiptomban a legolcsóbb nílusi hajóutat 176 800 forintos alapáron találtuk.