Átrepülne a La Manche fölött a rakétaember

Vágólapra másolva!
Egy korábbi svájci vadászpilóta különleges kialakítású, hátra szerelhető sugárhajtású szárnyával a La Manche-csatorna átrepülésére készül. Ő lehet az első ember, akinek sikerül a mutatvány. Az első kísérletet a rossz idő miatt felfüggesztették.
Vágólapra másolva!

Yves Rossi saját fejlesztésű szárnyával egy repülőgép fedélzetéről ugrik majd ki 2500 méteres magasságban és ezt követően begyújtja a szárnyra helyezett hajtóművet. A Calais és Dover közti 35,4 kilométeres távot várhatóan 12 perc alatt teljesíti majd, s repülés közben eléri a 201 km/h-s sebességet - tudósít a BBC.

A 49 éves egykori vadászpilóta - ma egyébként a polgári közlekedésben dolgozik és Airbusokkal repül - már korábban is próbálkozott a csatorna átrepülésével, de akkor a rossz időjárás miatt el kellett halasztani a kísérletet. A pilóta Louis Blériot útvonalán repül majd, aki 99 évvel ezelőtt elsőként szelte át a csatornát a levegőben. Rossy szerint, ha minden rendben alakul Doverben fog landolni, de ha hiba csúszik a számításba, a tengerbe kell ereszkednie.

Forrás: AFP

A kísérlet nem veszélytelen, mivel a pilóta eddig legfeljebb 10 percet töltött a levegőben a hátára erősített szárnyakkal, amelyen egyébként sem kormány, sem függőleges vezérsík nem található, a kormányzást a fej és a törzs mozgatásával hajtja végre. A pilótát bukósisak védi, van ejtőernyője és egy különleges kialakítású overallt visel, amely megvédi őt a szárnyra szerelt négy darab kerozintartályból kiáramló hőtől.

A repülést élőben közvetíti a National Geographic Channel - írja a BBC.