Megint elromlott egy Qantas gép

Vágólapra másolva!
A Qantas ausztrál légitársaság egy repülőgépe kényszerleszállást hajtott végre nyugat-Ausztráliában, miután a gép hirtelen sokat vesztett magasságából. A fedélzeten 40 utas megsérült - írja a BBC News.
Vágólapra másolva!

A légitársaság Airbus 330-300-as gépe Szingapúrból tartott Perth-be, amikor a pilóta vészjelzést adott le, majd később sikeresen landolt a Learmonth repülőtéren. A kényszerleszállásra azért volt szükség, mert a gép hirtelen nagyon sokat vesztett magasságából. A fedélzeten tartózkodó 313 utasból 40 sérült meg a zuhanás során, többségük töréseket és zúzódásokat szenvedett. Tíz sérült állapota súlyos, őket kórházba szállították a mintegy 110 kilométerre lévő Perth-be.

Forrás: AFP
A380-ast még nem ért baleset

A Qantas szóvivője egyelőre nem tudott részleteket közölni arról, mi okozhatta a balesetet, de valószínűsíthető, hogy különösen erős turbulenciába került a gép. A Qantas két másik repülőgépet küldött az utasok elszállítására.

Az utóbbi időben több hasonló eset is történt az ausztrál légitársaságnál, amely arról híres, hogy eddig egyetlen repülőgépét sem veszítette el. Idén júliusban a cég Hong Kongból Melbourne-be tartó járata hajtott végre kényszerleszállást, miután egy oxigén-szelep meghibásodása robbanást idézett elő a fedélzeten és kiszakított egy háromméteres darabot a gép törzséből - írja a BBC.