Kastélyszálló varázserővel

Vágólapra másolva!
A Soprontól 25 kilométerre található XVIII. századi Verseghi-féle kastély - ahol egykor úri mulatságok tartották izgalomban a nemességet - ma négycsillagos luxusszállóként üzemel. A helyiek körében csak röjtöki kastélyként emlegetett hét hektáros ősfás szálloda nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is egyedülálló.
Vágólapra másolva!

A régi Verseghi-féle kastély a XVI. században még csak egy földszintes udvarház volt, majd később elegáns vadászház lett. Első tulajdonosa Felsőbüki Nagy Pál kastéllyá alakította, de a kor elvásásainak megfelelő átépítésre csak egy későbbi tulaj, Verseghi Nagy Elek, az egykori vatikáni nagykövet szánta rá magát. Ebben az elegáns környezetben aztán olyan nemes urak is megfordultak, mint Bethlen István vagy később Teleki Pál.

A kastély az 1950-es évektől az 1980-as évek végéig gyermeküdülőként működött és sok helybelinek adott munkalehetőséget. Ez ma sincsen másképpen. A mindenki által csak Veronka néniként ismert 51 éves szállodai alkalmazottnak például, ez volt az első és egyetlen munkahelye. Veronka néni és a többi alkalmazott ma már nem gyerekzsivajban reggeliztet, hanem elegáns olasz vendégeket igazit útba a masszív tölgyfa lépcső fordulójában. Itt ugyanis ma Romantik Hotel Szidónia néven négycsillagos luxus kastélyszálló üzemel.

Forrás: [origo]

A kastély elegáns, tiszteltet parancsoló, ódon hangulatú közös helységeiben klasszikus stílusú tölgyfa faburkolat borítja a padlót és a falakat. A szalonban horgolt csipketerítők, remek bőrfotelek és egy hatalmas nyitott kandalló áll. Ez a vendégek egyik kedvenc tartózkodási helye.

A szivarszalon, a bálterem és összességében az egész kastély egyedi megoldásait - sok egyéb elismerés mellett - építészeti nívódíjjal is jutalmazták.

Ahogy Gulyás Eszter értékesítési manager mondja, a szolgáltatások magas színvonalához és a sok szakmai díjhoz nagyban hozzájárul az is, hogy az alkalmazottak nagy része legalább öt éve itt dolgozik, és ez koncepció. Összeszokottabbak, lojálisabbak, egyszóval magukénak érzik a szállót, és ezt a vendégek is megérzik.

Hajós Alfréd medencéje és az erővonalak

A vendégek 40 százaléka külföldi, akik mindig rácsodálkoznak a kastélyszálló visszafogott eleganciájára, vagy a hajós Alfréd által tervezett, műemlékké nyilvánított, kőből készült úszómedencére. Ugyanígy a magyarok is a holland kertre, a hét hektáros ősfás parkra, a kertben szabadon bóklászó nyulakra és pávákra, vagy az oldalban sütkérező őzekre.

Forrás: [origo]

A gyerekek kedvence az állatsimogató rackajuhokkal, vadkacsákkal, gyöngytyúkokkal, de vannak itt vadászkutyák, házinyulak, és aranyhalak is.

A szállóvendégek számára az egyik legérdekesebb jelenség az úgynevezett energia kör. A kastélykertben kilenc kőrisfa található, ami még önmagában nem is lenne túl érdekes, de a fák egy szabályos, 7 méter átmérőjű körvonal mentén állnak. A botanikusok szerint, természetes közegükben a fák igen ritkán nőnek ilyen közel egymáshoz , és még ritkábban maradnak életben, mert gyökereik elnyomják egymást, és csak néhányuk tud életben maradni.

A helyiek úgy vélik, csakis valami spirituális magyarázata lehet ennek a különös jelenségnek. Ezek szerint, a környéket csak igen gyéren hálózzák be a káros Hartmann-vonalak, helyettük azonban a föld láthatatlan energiavonalai mentén különleges erőterek alakultak ki. A vendégek széttárt karokkal gyakran elidőznek a fák ölelésében. Feltöltődnek, és állításuk szerint aurájuk is erőteljesebb lesz.

Az ázsiai vendégeknek nem kell sokáig magyarázni az érdekes fakört és az erővonalakat sem. Tudják, hogy miről van szó: ők a sárkányösvénynek nevezik az ilyen ritka jelenséget. Komolyan hisznek az erőtérben, és ebben a hitükben megrendíthetetlenek.

A 2005-ös év wellness szállójában 30 féle kezelés szerepel a kínálatban

Szidónia Kastélyszállóban és a környékén tapasztalt nyugalom, már a tervezési munkálatoknál is erősen a wellness irányába tolta el a szolgáltatásokat. Ma jelenleg körülbelül harmincféle kezelés szerepel a wellness kínálatban, köztük olyan ritkaságok, mint az orvosilag igazolt Tokaji borból nyert aszúzselés kezelés, vagy az illóolajat csöpögtető úgynevezett siridara kúra.

A kiváló adottságok és a kialakított szolgáltatások magas színvonala miatt, a Szidónia kastélyszálló 2005-ben megnyerte az év Wellness szállodájának járó címet.

Szálláshelyek a kastélyszállóban

A vendégek a főépületben hét lakosztály és huszonöt kétágyas szoba, a kúriában pedig két lakosztály és négy darab kétágyas szoba közül választhatnak. Ezeken kívül az "L" alakú régi udvarházban is találhatók szálláshelyek. Érdekesség, hogy a szobák mindegyikét egy-egy divatjamúlt női névvel illették,mint amilyen a Klotild, a Mária Lujza vagy az Amália. Ettől függetlenül a szállóvendégek természetesen a szobaszám alapján kérik ki a kulcsaikat. A szobaárak jelenleg 60 és 150 euró között mozognak.

Forrás: [origo]

Programok a környéken

A tapasztalatok szerint a vendégek két-három napig szinte ki sem mozdulnak a kastélykertből. Ennyi szükséges ahhoz, hogy egy másik üzemmódra kapcsoljuk magunkat, és sikerüljön fejben is kiszakadniuk a városi környezetből. Két-három nap után aztán szívesen nekiindulnak a vendégek, hogy jó turista módjára felfedezzék a környéket. Elsőként a közeli faluvendéglőhöz látogatnak, amely több mint 300 éves ipartörténeti műemlékként nyilvántartott Muzsaji Vízimalomban található. A faluvendéglőben a füstös konyha kemencéjében illetve faszénen készítik, és kockás abroszos terítékre szolgálják fel az ételeket. A fogások között megtaláljuk a háztáji mangalicát, libát, és házi kacsát. De van valódi bodzaszörp és limonádé is. Kedvelt program még a fürdőzés a sárvári illetve büki gyógyfürdőben, és a természetjárás a Fertő-Hansági Nemzeti Parkban.

Forrás: [origo]

Szidónia Kastélyszálló a Romantik Hotels International tagja

A német kooperációs egyesüléshez, eddig tizenkét ország közel kétszáz szállodája tartozik. Közülük is csak kettő magyar. Ahhoz, hogy egy szálloda a Romantik Hotels International tagja lehessen történelmi épületben kell működnie. Elvárás továbbá az is, hogy a tulajdonos a szállót közvetlenül vezesse, és megfeleljen egy igen magas követelményrendszernek.

Karácsonyi csomag

Ha valaki idén nem szeretné a konyhában főzéssel tölteni az ünnepeket, az most egy 3 nap 2 éjszakás, masszázskezelésekkel kiegészített csomagot már 129 euróért foglalhat karácsonyra.

Sz.K.