Fehér folt Nápoly és Szicília között - túra Calabriában

2008.11.19. 11:45

Sokan nem is tudják, pontosan hol fekszik, még többen csak a néhány órás vonat, vagy autóút erejéig találkoznak a nevével, amíg Nápolyból lejutnak Szicíliába. Pedig Calabria megérne egy néhány napos megállót, hiszen az olaszok úgy tartják, itt vannak a legszebb tengerpartok az országban, s az észak-olasz városok kényelmetlen pedantériáját itt az enyhe lepusztultság és a patina váltja fel.

Legfeljebb német nyelvű felirattal találkozhat az eltévedt magyar turista Olaszország legdélebbi tartományának frekventáltabb városaiban és nyaralóhelyein, de leginkább még azzal sem. Calabria ugyanis nem a legtipikusabb és legismertebb turisztikai célpontja sem a hazai, sem az európai utazóknak, s valljuk be, nincs is könnyű helyzetben a szomszédos Szicília, vagy az északabbra lévő Amalfi és Sorrento vidékével szemben.

Itt mintha kicsit megállt volna az idő: a tengerparti szállodák többségét évekkel, évtizedekkel ezelőtt húzták fel, csak elvétve épülnek újak, igaz eddig nagyon nem is volt szükség rájuk, hiszen az ideérkező nyaralóvendégek többsége a kevésbé tehetős olaszokból áll. Pedig a méltatlanul háttérbe szorult tartomány adottságai messze meghaladják, mondjuk a jóval népszerűbb - és unalmasabb - észak-adriai partvidékét. Hogy mást ne említsünk a csizma "lábfejénél" lévő tartomány partszakaszai sokkal tagoltabbak és változatosabbak, a Rimininél és Jesolónál lévő strandokhoz képest, a part menti magaslatokon sorakozó kisvárosok - elsősorban Tropea - hangulatát pedig össze sem lehet hasonlítani az előbbiekkel.

Forrás: [origo]
Strand Pizzóban

Strandolás és túrázás 1500 méteren

Calabriában még síelni is lehet, hiszen a tartomány "közepén" található a Sila Nemzeti Park a hasonló nevű hegységben, amelynek legmagasabb pontja 1800 méter magasan van. A hegység alacsonyabban fekvő részei leginkább a Tátrára emlékeztetik az utazót, az ottaniakhoz hasonló kisebb szállodákkal, kis fából készült alpesi stílusú hüttékkel és persze a hatalmas - olykor 40 méter magasra is megnövő - Sila-i fenyőkkel. A nemzeti park területén több, a mi budakeszi vadasparkunkhoz hasonló területet különített el a helyi erdészet, ahol a jól kiépített sétautakon még a mozgássérültek is könnyen közlekedhetnek, s csodálhatják meg a vidék állatvilágát. Természetesen elsősorban nem a téli sportok kedvelői választják majd Calabriát úticélul, de a nagy nyári melegben a tengerparti napozást érdemes lehet felváltani egy néhány napos hegyvidéki hűsöléssel, túrázással.

Forrás: [origo]
Fennsík a Sila Nemzeti Parkban

A tartomány központja a sziklás hegytetőkre épült Catanzaro, noha a legnagyobb város nem ez, hanem a Szicíliával farkasszemet néző Reggio Calabria. A Catanzarónál lévő, két tengert elválasztó földszoros a legkeskenyebb ilyen szakasz Európában: a Jón- és a Tirrén-tenger között mindössze 30 kilométeres a távolság. Az elővárosokkal együtt 22 kilométeren elterülő település két főbb részét a kontinens egyik legmagasabb hídja köti össze, s alig öt kilométerre található innen a szintén hozzátartozó tengerparti üdülő település, Catanzaro Lido, klasszikus tengerparti promenádjával. Az alig 100 ezres lakosú Catanzaro fontos egyetemi város is egyben, így esténként fiatalok hada veszi birtokba a város lejtős, cukrászdákkal, fagyizókkal és elegáns üzletekkel teli főutcáját. A városban járva érdemes megnézni a katedrálist, vagy a bizánci időkből megmaradt templomot, de legjobb, ha egyszerűen csak céltalanul sétálgatunk, vagy találomra beülünk a néhány 19. század végi kávézó egyikébe.

Forrás: [origo]
Catanzaro - katedrális

Talán még Catanzaronál is autentikusabb - bár talán nem ennyire szép - a tőle 35 kilométerre lévő Lamezia Terme. Girbegurba utcái, sikátorai, kopottas házai igazi dél-olasz hangulatot árasztanak és itt is - mint mindenhol - az esti órákban a helyeik ellepik a főutcát, valamint a környező tereket és kezdetét veszi a klasszikus korzózás. A Magyarországon már elfeledett esti céltalan sétálgatás itt hozzátartozik a mindennapokhoz, az idősebbek ilyenkor elegánsan felöltöznek, váltanak egy-két szót a szembejövő ismerősökkel, majd az utca végére érve kezdik az egészet előröl. Mindezt lassan, nyugodtan, akár vasárnap este is megteszik, sőt temérdek fiatalt is látni az utcákon, a szokás tehát nem kizárólag az időseké.

Forrás: [origo]
Lamezia Terme sikátorai

Lamezia azon túl, hogy hangulatos kisváros Calabria központja is egyben, már ami a közlekedést és a kereskedelmet illeti. A sík területen elhelyezkedő város ideális helyszíne volt a hetvenes években átadott nemzetközi repülőtérnek, amely a legfontosabb kapu Olaszország felé, de itt megy át a Nápolyt és Szicíliát összekötő vasútvonal is, valamint a közelben jelentős tengeri kikötő is van.

Catanzaro Lido mellett a Lameziától észak felé lévő hosszú, egyenes tengerpart, illetve a Szicília felé eső félsziget az, ahol a legtöbb turista koncentrálódik. Még a lapos, homokos partok mentén is hihetetlenül tiszta a tenger, - ami megint csak nem mondható el a Jesolo környéki vizekről - s a kellemes 20-25 fokos melegben, akár még novemberben is megmártózhatnak a bátrabbak. A félsziget bájos kisvárosai mind-mind érdemesek egy kirándulásra, közülük is kiemelkedik kettő: a festői Tropea és a hasonlóan szép Pizzo.

Gyönyörű strandok, különleges fogások

Ha a kettő közül választani kell, inkább Tropeát iktassuk be a programba, bár ha tekintetbe vesszük, hogy közismerten Pizzóban árulják a legjobb fagylaltot egész Calabriában, akkor talán itt is érdemes megállni egy rövid időre. A főutca számtalan cukrászdájában a helyi specialitást, a Tartufo-t kérjük, ami egy hatalmas gombóc fagyi olvasztott csokoládéval megtöltve.

Forrás: [origo]
Pizzo

Tropea viszont kötelező elem. A város a tengerparton magasodó sziklákra épült, s ennek megfelelően a belváros egyes pontjairól lélegzetelállító látványban lehet részünk: a Szent Eufémia-öböl apró öbleiben lévő hangulatos homokos strandok 80-100 méterrel alattunk húzódnak. A látkép meghatározó része a városka előtti szigeten, az Isola Bellán lévő, kastélyra emlékeztető templom. A templom alatti dombba a szerzetesek barlangokat vájtak, amelyek védelmi célokat szolgáltak.

Forrás: [origo]
Tropea falai

A Tropea környéki földeken szinte az összes gazda hagymát termeszt, ugyanis innen származik a híres Cipolla di Tropea, a Tropea-i vöröshagyma, ami igazi különlegesség. A városka egyik legjobb fagyizója, a Korzón található Tonino még vöröshagymás fagylaltot is kínál a vendégeknek, de van itt tintahal- és szalámi-fagyi is. Szintén calabriai különlegességnek számít az olívaolajban tartósított hegyvidéki gomba, a szárított paradicsom, vagy a darált olajbogyó-krém.

Szezon hét hónapon át

Calabriába nemcsak a nyári hónapokban érdemes utazni, ugyanis a szezon áprilistól egészen október végéig tart. A legjobb időszak talán a szeptember, ugyanis ekkora az olasz turisták már hazautaznak, nincs tömeg a tengerpartokon, viszont a tengervíz ekkorra már kellőképpen felmelegszik és a levegő hőmérséklete még mindig meleg. Még az októberi napok is alkalmasak a strandolásra, napozásra, ilyenkor azonban a tenger hullámai nagyobbak és az áramlatok is erősebbek egy kicsit.

Forrás: AFP
Templom az Isola Bellán

Közlekedés

Budapestről jelenleg nincs közvetlen légijárat Lamezia Terme repülőterére, de a nyári menetrendben a Wizz Air például repül Nápolyba. Innen vonattal 3 óra alatt juthatunk le Calabriába. Ha Rómába érkezünk, mehetünk vonattal, busszal és repülővel. A vonat kb. 40 euróba kerül egy útvonalra, a buszjegyért pedig 37 eurót kell fizetni irányonként. A római Fiumicino repülőtérről az Alitalia és egy helyi fapados, az Air One is repül Calabriába, de itt is érdemes jó előre foglalni, hogy elkerüljük a drága jegyeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK