Felszállt az első kínai gyártású utasszállító

Vágólapra másolva!
Sikeres próbarepülést hajtott végre pénteken az első, teljes egészében hazai gyártmányú kínai utasszállító repülőgép, az ARJ-21. A típussal a kínai piac középtávú igényeinek 60 százalékát tudják majd kielégíteni.
Vágólapra másolva!

A 90 üléses "Repülő Főnix" a sanghaji repülőgépgyártó üzemben készült, maximális repülési távolsága 3700 kilométer, maximális repülési magassága 11 900 méter. A mintegy 27 millió dollárba kerülő gép szállítását másfél év múlva kezdik meg. Eddig 206 gépre érkezett rendelés, a kínai kormány is rendelt az ARJ-21-ből.

A következő két évtizedben Kínának hozzávetőleg 900 középtávra repülő gépre lesz szüksége. A gyártó becslései szerint az ARJ-21-gyel a hazai piac középtávú gépigényének mintegy 60 százalékát tudják kielégíteni.

Forrás: AFP

Ugyanakkor Kínában gépvásárlásaik visszafogására akarják rábírni a gazdasági válság miatt nehézségekkel küzdő nagy állami légitársaságokat: a magas kerozinárak, a csökkenő utas- és áruforgalom miatt az állami légitársaságok vesztesége az idei első tíz hónapban - kormányzati becslések szerint - 4,2 milliárd jüan (615 millió dollár) volt. A repülési piacot szabályzó hatóság várhatóan december elején dönt a repülőgép-vásárlási tervek módosításáról.

A három vezető állami légitársaság már pénzügyi támogatásért folyamodott a kormányhoz. A China Southern Airlines 3 milliárd jüan (440 millió dollár) tőkeinjekciót kap, és a China Eastern Airlines is hasonló segítséget kér. A harmadik nagy légitársaság, az Air China Ltd. viszont júliusban azt jelentette be, hogy 45 Boeinget vásárol, a gépek listaára összesen 6,3 milliárd dollár, de az Air China azt reméli, hogy ennél alacsonyabb árat tud kialkudni.