Kelet-Afrika a szexturisták új célpontja

Vágólapra másolva!
Thaiföld és a Fülöp-szigetek után, a szexturisták újabb paradicsomra találtak Kelet-Afrika partjainál. Kenya, Tanzánia, Zanzibár fokozottan ügyel tengerparti üdülőhelyeire és kitoloncolja a nemritkán kiskorúkra vadászó olasz turistákat. De vajon van-e szelíd módja a levetkőzött gátlásokra és a kötetlen szabadságra építő szexturizmusnak?  
Vágólapra másolva!

A tanzániai hatóságok szerint, a decemberben hazatoloncolt és szexuális bűncselekménnyel vádolt olasz séf példája csak egy a sok közül. A férfit illegális bevándorlással és megrontás vádjával kiutasítottak, amikor egy zanzibári lakásban négy helybéli lánnyal találták. Egyikükről később kiderült, hogy állapotos.

A múlt héten a kenyai Malindi és Mombasa városa is jelezte és aggodalmát fejezte ki, hogy olasz turisták kézen fogva járkálnak kenyai középiskolásokkal, amivel még önmagában semmi baj nem lenne. Ám a két városban a szülők állítják, hogy lakóhelyük a szexturizmus egyik népszerű célállomása lett, mert a lányok az iskola mellé járnak, hogy inkább az olasz turisták kegyeit keressék némi zsebpénz reményében.

Forrás: Getty Images

A legnagyobb problémát nem az a több tízezer olasz turista jelenti a két ország számára, akik a partmenti üdülőhelyeket keresik fel, hanem a mintegy 2 ezer, illegálisan a környéken tartózkodó olasz állampolgárságú férfi. Ezek a turisták a hatóságok szerint már nem az óceánparton, hanem a közeli Zanzibár, Mafia, és Pemba szigeteken keresnek átmeneti szálláshelyet.

A kelet-afrikai térség turizmusának és fejlesztési projektjeinek egyik legfontosabb partnere Olaszország. A közelmúltban számos reptérfejlesztés, iskolaépítési projekt, és nagyberuházás zajlott olasz üzletemberek bevonásával. Egyes feltételezések szerint ennek lehet utószele ez a most tapasztalt jelenség.

A kenyai és a tanzániai kormány most úgy látja, a civileknek, a szállodaláncoknak és a lakásukat bérbe adó magánvállalkozóknak is felelősséget kell vállalniuk a szexturizmus visszaszorításában.

Szexturizmus a világban: nők vagy férfiak keresik a szolgáltatásokat?

Nyaralás alkalmával hajalmosabbak vagyunk levetkőzni gátlásainkat. A szexturizmus pontosan erre a gátlásoktól mentes, kötetlen szabadságra épít.

A szexturizmusról korábban inkább a prostitúcióval összefüggésben hallottunk, de ma már léteznek olyan fórumok és levelező hálózatok, amelyek kifejezetten szexturistáknak készítenek elő utazást, programot. Ez idáig inkább a férfi turistákra volt jellemző nagyobb számban, de a kérdőívek szerint a női szexturizmus is feltörőben van. A hölgyek ugyanis is egyre gyakrabban vágynak romantikus nyári kalandokra.

Forrás: Getty Images

Természetesen máshová utaznak a férfiak, mint a nők, mint ahogyan más és más motiválja mindkét nemet. A férfiak elsősorban Ázsiát választják, mert, ahogy a kutatásokból is kiderül, a helyi nők engedelmessége, úgy hat rájuk, mintha azok egyebet se kívánnak, min az ő szolgálatukra készen állni.

A nők ezzel szemben a déli országokat kedvelik: olasz, spanyol, görög vagy török tengerparton keresik a szerelmet, illetőleg a karibi szigeteken. Ugyancsak népszerű Barbados, Jamaica és a Dominikai Köztársaság.

Egynyári kalandorok vagy közönséges bűnözők?

A magányos, vagy csak magányosan utazó nők jelentős része véli úgy, hogy a nyaralás alatti kalandot megérdemli. Akad olyan is, aki pénzzel is támogatja nyári szeretőjét, de ezt nem tartja üzleti alapú szexuális tevékenységnek, sokkal inkább gazdasági segítségnek.

Thaiföldre látogató férfi szexturistákkal készített interjúkból újra és újra kiderül, hogy a helybéliekkel kapcsolatos faji előítéleteik és sztereotípiáik meghatározó szerepet játszanak viselkedésükben. E kutatók szerint a női szexturisták fantáziáját a karibi fekete férfiakkal folytatott találkozásaik során szintén a másság izgatja. A nők "jó testű fekete férfiakat" keresnek, míg a férfiak "engedelmes, de tüzes mulatt lányokat".

Szexturizmus vagy prostitúció-turizmus?

A szexturiszmus mibenléte számos kutatót foglalkoztat. Jelenleg vita folyik arról is, hogy helyes-e a szexturiszmus megfogalmazás, mert a kutatásokból az derül ki, hogy a szexturizmus szelíd változata a felnőtt egynyári kalandorokhoz köthető, akik felelősségteljesen, anyagi támogatás nélkül létesítenek kapcsolatot. A szexturizmus vad változata, kifejezetten pénzért, különös szexuális igények kielégítésére specializálódott, amire a szakértők szerint jobban illene a prostitúció-turizmus elnevezés.

Létezik szelíd szexturizmus?

A Jamaicában dolgozó Sanchez-Taylor kutatópáros (a téma két nagy ismerője) 240 kérdőívet osztott ki a tengerparton strandoló, angolul beszélő szingli vagy csak éppen partner nélkül nyaraló nők között. A nők 35 százaléka semmiféle anyagi segítséget nem adott, tehát nehéz róluk azt gondolni, hogy bármi közük lehetne a szokványos értelemben felfogott szexturizmushoz. Ezek egyszerű kalandok, vagy éppen félrelépések.

Forrás: [origo]

Ugyanilyen békésen zajlanak az események az indonéziai Bali szigetén. Kuta Beach a legnépszerűbb partszakasz, ahol sok a fedetlen kebel. Kuta Bali egy nagy "húspiac", ahol fehér ausztrál lányok billegnek a kidolgozott testű szörfös srácoknak, és a tetovált helyi férfiaknak, akik gyakran felajánlják kíséretüket a hölgyeknek. Ezek többnyire helyi fekete bőrű, tetovált, hosszú hajú fiatal férfiak. Frizbiznek, vagy csak támaszkodnak a szörf deszkájukon és biztos, hogy fehér lányokra vadásznak. Valójában a fehér ausztrál lányok választanak, mert ebben az esetben a balinéz fiúk a szolgáltatók. A Bule-k, - ahogy Balin hívják őket- szexért, vagy pénzért, de nem ritkán mind a kettőért naphosszat hosztolnak a fehér lányokkal. Azt azonban sosem lehet tudni, hogy a kereslet nagyobb-e vagy a kínálat, de nincs min meglepődni: Az "escort service" a világon mindenhol népszerű szolgáltatás. Érdekes viszont, hogy a Bule-k több nyelven folyékonyan beszélnek, minden iskolázottság nélkül. Egyik-másik folyékonyan beszél még japánul is, az írás és a betűvetés ismerete nélkül. Senki nem kényszeríti őket erre a munkára, de úgy gondolják, ez biztos megélhetést nyújt. Szentségtörésnek sem számít, nem úgy, mint a koldulás, amit a balinéz a hagyományok szigorúan tiltanak.

Sz.K.