Kína ismét megtiltja a beutazást Tibetbe

Vágólapra másolva!
Kína ismét megtiltotta a külföldi turistáknak, hogy Tibetbe utazzanak. Mivel közeleg az 1959-es felkelés ötvenedik évfordulója. A tilalom Tibeten kívül a tibetiek által lakott tartományok egyes részeire is vonatkozik.
Vágólapra másolva!

A külföldi turisták számára egy ideig ismét megközelíthetetlen lesz Tibet, mivel a kínai hatóságok utazási tilalmat vezettek be az 1959-es tibeti felkelés közelgő 50. évfordulójától tartva. Az elmúlt évben hasonló zárlatra került sor, miután több halálos áldozatot is követelő tüntetések zajlottak le a tibeti fővárosban, Lhaszában.

Az utazási tilalom nemcsak Tibetre vonatkozik, hanem azokat a tartományokat is érinti, amelyekben nagyobb létszámú tibeti közösség él, így Gansu, Szecsuán és Csinghaj tartományokra is - írja az ABC News. Az utazási tilalom nem egységes, van olyan hely ahová március végéig nem utazhatnak külföldiek, de van, amely még áprilisban is zárva lesz. Szecsuán tartományban például alig három hete oldották fel az utazási tilalmat, máris újra bevezetik.

Forrás: Getty Images

A korlátozások jól érzékeltetik, mennyire tart a kínai vezetés a március 10-étől, az 1959-es felkelés ötvenedik évfordulójától, amikor a modern kínai hadsereg lerohanta a feudális viszonyok között élő Tibetet, több ezer kolostort leromboltak, az ország szellemi vezetőjét, a Dalai Lámát pedig száműzetésbe kényszerítették.

A tavalyi tibeti tüntetéssorozatban a hivatalos kínai verzió szerint 22 ember vesztette életét, de a Tibet függetlenségéért küzdő aktivisták szerint az áldozatok tényleges száma ennél jóval nagyobb. A 2008-as tüntetéssorozat évtizedek óta a legnagyobb méretű kormányellenes megmozdulás volt Tibetben. A tüntetéseket a nagyszámban idevezényelt kínai katonai alakulatok tudták csak leverni.

Forrás: Getty Images

A tibeti beutazáshoz korábban is szükség volt külön engedélyre, de ezt az utazási irodák rendszerint könnyen elintézték. Az engedély birtokában a turisták csak az előzetes útvonaltervben szereplő helyeket kereshették fel, azokat is csak helyi idegenvezető kíséretében. A tavalyi tüntetések után több olyan terület is zárva maradt a turisták előtt, ahová korábban lehetséges volt az utazás.

A kínai külügyminisztérium szóvivője múlt csütörtökön stabilnak nevezte a jelenlegi helyzetet Tibetben, de külföldi riportereknek, vagy újságíróknak az elmúlt hetekben nem sikerült bejutniuk a tartomány területére, sőt előfordult olyan eset is, hogy tibetiek által lakott tartományból utasítottak ki újságírót.

Forrás: AFP

Az évforduló alkalmából esetleg bekövetkező újabb tüntetésektől tartva a kínai kormány szigorú intézkedéseket vezetett be a tartomány területén. A rendőrség és a katonaság razziákat tartott elsősorban Lhásza lakónegyedeiben, internet kávézókban, bárokban, hotelekben és vendégházakban, s ezek során 81 embert tartóztatott le - tájékoztatott a kínai állami média. A razziák során a hivatalos verziók szerint köztörvényes bűnözőket kerestek, de kormányellenes szervezkedéssel gyanúsított tibetieket is letartóztattak.