Vágólapra másolva!
Jövő héten nyit az idei Utazás kiállítás, ami annyiban mindenképpen más lesz az eddigiekhez képest, hogy a szakértők szerint ez lesz az első év, amikor jelentősen átalakulnak utazási szokásaink elsősorban a gazdasági válság és a gyenge forint miatt. Egy felmérés szerint ennek ellenére a magyarok többsége nem mond le az utazásról, ezért összegyűjtöttük azokat a közeli nyaralóhelyeket, ahova még ilyen körülmények között is megéri elutazni. Beharangozó a nyári szezonra.
Vágólapra másolva!

Lehet, hogy kevesebb pénzből, vagy rövidebb időre, de a magyarok jó része az idei évben sem szívesen mond le a nyaralásról, még a 300 forintos euróárfolyam és a gazdasági válság miatt sem. A Magyar Turizmus Zrt. Felmérése szerint a megkérdezettek 47,3 százalékát nem befolyásolja utazási döntésében a válság, ők továbbra is megengedhetik maguknak a korábbi színvonalú és gyakoriságú utazásokat. Egy részük megpróbálja megkeresni a megszokott utazásokhoz szükséges összeget, mások pedig inkább másról mondanak le az utazás kedvéért. A megkérdezett háztartások 24,4 százaléka nem tervez többnapos utazást 2009-ben , amelynek oka elsősorban anyagi korlátokban, és a válság miatti óvatosságban keresendő. A felméréséből az is kiderül, hogy a válság által érintettek háromnegyede összességében kevesebb pénzt fordít majd utazásra 2009-ben.

Forrás: [origo]

Azoknak, akik idén is úgy döntenek, hogy megpróbálják összehozni a nyári családi nyaralást, szeretnénk egy kis összeállítással segíteni a döntésben azokról a közeli - döntően mediterrán - helyekről, ahová olcsóbban el lehet jutni, akár autóval, akár repülővel.

Olasz Riviéra

Már 20 éve is népszerű volt a magyar turisták körében a Ligúr tengerpart, vagyis a Genovai-öbölben találhatóz Olasz Riviéra. Az Apenini hegység túloldalán sok a régi keskeny kétutcás falu, amelyekben a régi parasztházakat elegánsan felújították az új tulajdonosok.

A Ligúr tengerpart központja Genova, melyet két híresen szép partszakasz ölel körbe. A Genovától a francia határig kígyózó nyugati partszakasz, a Riviera di Ponente de hívják Riviera dei Fiorinak (virágos part) is, a kellemes klíma miatt meghonosított több ezer trópusi virágfajta miatt. Ezen a nyugati partszakaszon sorakoznak a népszerűbb üdülőhelyek, mint San Remo, Imperia, Savona. A Genovától keletre fekvő partszakasz Toszkánáig húzódik. A Riviera di Levante néven ismert keleti part hegyes-sziklás partvidék. La Speziánál, a régió legnagyobb kikötőjében egy külön program a bámészkodás.

Forrás: Getty Images

A napimádók mellett sokan keresik a kulturális élményekkel kecsegtető tengerpart i nyaralásokat is. Nápolytól délre, egy kellemes hajóút keretében juthatunk el Costa Amalfitana,-ig vagyis az Amalfi partokig, ahol számtalan romantikus strand közül válaszhtatunk.

Ennél a résznél népszerűbb a magyar turisták körében az olasz Adria, Jesolo és Rimini környéke, bár azt azért hozzá kell tenni, hogy korántsem olyan szép, mint a Genoivai-öböl partvidéke és Amalfi környéke, ugyanakkor jóval olcsóbb.

Török Riviéra

A török turizmus fővárosaként is emlegetett Antalya a hasonló nevű tartomány székhelye körülbelül nyolcszázezer ember otthona, de nyaranta olyan népszerű, hogy elérheti akár a kétmilliót is a város lélekszáma. A város a hellenisztikus korból fennmaradt tárgyi és építészeti emlékek, a tartomány pedig a közel hétszáz kilométeres tengerpartja miatt látogatott.

A tengerből párolgó, és az áramlatokkal hozott meleg levegő a Taurus hegység szorításában megreked a terület felett, és kellemes, mediterrán klímát biztosít. A helyiek szerint Antlyában húszévente egyszer esik az eső a nyári szezonban. Átlagosan az év 365 napjából 300-ban süt a nap, tehát a vidék az enyhe tél és a forró nyár miatt szinte egész évben alkalmas a pihenésre.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=NLGMXx9zEc69kkHS
Törökországi ízelítő

Jeep szafarik, vízi vidámparkok, rafting, hegyi túrák, vízesések, városi barangolások mellett a búvárkodás is nagyon népszerű errefelé. A városhoz közeli Dove szigeten például,- aminek egyik érdekessége, hogy a keleti részén található apró barlangban az észak- keletről nyugatra fújó szél nem okoz hullámzást - páratlan víz alatti élményben, lehet részünk. A Travertine partszakaszon egészen 25 méter mélységig süllyedhetünk, hogy megcsodáljuk az érintetlen, tengeri élővilágot.

Bulgária, Napos part

Késő májustól egészen október végéig közel egymillió turista tölti a bolgár Naposparton a nyári szabadságát, és talán nem véletlen. A Sunnyside vagyis a napos oldal tulajdonképpen (bolgárul: Slancev Briag) Burgasztól mintegy negyven kilométerre északra fekvő öböl, amit egy nyolc kilométeres, természetes aranysárga homokdűnékkel tarkított, szikrázó tengerpart szegélyez .

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=kmcLNaWFXKQ8cySP
Gyönyörű rövidfilm Bulgáriáról

A Naposparton található éttermek kedveltek, mert jellegzetességük, hogy nagy a bolgár borok választéka. Különösen jó a konyha a közeli Nesszebárban. Nesszebár a Fekete-tenger partján, Burgasztól alig negyven kilométerre észak-keletre található, egy félszigetre épült kisváros, amely ma már a világörökség része. A 800 méter hosszú, 300 méter széles szigetet alig tízezren lakják, és legalább tizenöt szebbnél szebb templomot számolhatunk meg rajta.

Bulgária előnye, hogy az egyre színvonalasabb szolgáltatások kifizethető árszínvonallak párosulnak.

Görög tengerparti nyaralások

A smaragdszigetként, vagy a szieszták szigeteként is ismert Korfua Jón tengeri szigetvilág legnagyobb földdarabja. A történelmi és kulturális emlékek mellett a természet annyira buja és gazdagon termő, hogy a narancsfák évente háromszor is beérlelik gyümölcseiket. Idilli nyaralóhely.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=rtVRMBTNwZy9j61V
A Smaragd sziget

A legjobb strandok Korfun:

Benitses: Korfutól 16 km-rel délre található, egy hangulatos üdülő városka. Hosszú kavicsos-homokos partszakasza van. Paleokastritsa: homokos és kavicsos strandok egy nagy csoportja a sziget észak-nyugati részén, egyben a leghíresebb, és talán legfestőibb korfui falu. Ez a sziget legvonzóbb üdülőhelye a fővárostól 30 km-re. Paleokastritsa Görögország egyik legszebb része, mert sziklás öblében káprázatosan tiszta a tenger, a homokos partszakasz gondosan karbantartott, és széles kínálattal rendelkezik a vízi sportok szerelmeseinek. Főleg a búvárok által kedvelt partszakasz ez. Szépek a kikötők és igényesek a szálláshelyek is.

Lassan mélyülő partjánkellemes nyaralást ígérRoda és Sidari is, a mozgalmas éjszakai életéről híres Ipsos, a legcsendesebb strand pedigAgios Georgios.

Halkidiki-félsziget

A három földnyelvből álló Halkidiki-félsziget első földnyelve nyugatról keletre a macedón királyról Kasszandroszról kapta a nevét, aki mellesleg Nagy Sándor törvényes fia volt. Szithoniát a középső félszigetet Poszeidon fiáról nevezték el.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=Ey5p7QTsjAsyOoDl
Nyaralás az Istenekkel

Szithonián számos város, így Nea Focea,Toroni, Nikitit, Galatista őrzi a bizánci idők felbecsülhetetlen értékű emlékeit. A külvilágtól elzárt Athosz félszigeten mai napig csakis férfiak tartózkodhatnak, elmélkedhetnek, meditálhatnak.

Görög szigetek

Zakintosz a Jón szigetvilágnak méretben harmadik, földrajzi helyzete szerint pedig a legdélebbi szeglete. Iliász eposzából is ismert szigetecskét általában nyugodt, pihenni vágyó utazóknak ajánlják. A sziget változatos földrajza okán, nemcsak fürdőzni lehet itt a világ legszebb strandjainak egyikén, hanem sziklát mászni és kirándulni is lehet.

http://videa.hu/flvplayer.swf?v=vtEA2e3PxfeRpJi5
Az ismeretlen Mikonosz

Az utazók állítják, hogy Mikonosz szigete híresebb, mint Capri és divatosabb, mint Hawaii. A kozmopolita jelzővel is szívesen illetik ezt a csöpp szigetet, mivel, melegek és másként gondolkodók, nudisták és napimádók, családok és nászutasok, felfedezők és egynyári kalandorok békésen nyaralgatnak egymás mellett. Ma már Apolló unokája Mikonosz is boldog lenne, ha tudná, hogy évezredekkel később a róla elnevezett sziget a világutazók az egyik legkedveltebb turistacélpontja lett.