A világ legszebb földalatti látnivalói

Vágólapra másolva!
Különleges természeti és ember alkotta jelenségek, amelyek misztikumát nagyban növeli az a tény, hogy a felszín alatt húzódnak. Eddig alig ismert barlangokban megbúvó látványosságok, tufában mumifikálódott holttestek, ismeretlen mélységű természetes víznyelők, földalatti bárok, templomok és labirintusok tárulnak fel az utazók előtt. A világ legérdekesebb földalatti látványosságai között egy budapesti helyszín is szerepel.
Vágólapra másolva!

Chichen Itza-i víznyelők, Yucatán félsziget, Mexikó

A maja városok titokzatossága a mai napig foglalkoztatja a tudósokat és izgalomban tartja a turistákat. Még az olyan elemi kérdésekre sincs magyarázat, hogy miért éppen oda építették ezeket a városokat, ahova. A Yucatán-félszigeten ugyanis nincsen víz, se folyó, se tó, viszont hatalmas mennyiségű földalatti vízréteg gyűlt össze a félszigeten a felszín alatt.

Forrás: AFP

Ezeket a földalatti vízgyűjtőket cenote-nak (szenote) hívják. A cenote-ok a föld legérdekesebb és talán legszebb vízforrásai. Nagyságuk medencényi, mélységük azonban sok esetben ismeretlen. Léteznek 150 méternél is mélyebb gyűjtők. Vizük hűs, édes, smaragd színű. Vékony mészkőréteg fedi be őket, hatalmas cseppkőképződményeket formálva körülöttük. Helyenként beomlik a mészkőréteg, és az így kialakult résen keresztül fény szökik be a külvilágból, és több méteren keresztül tör utat magának a kristálytiszta vízben. Később, amikor a medencét takaró földkéreg teljesen beomlik, szinte tökéletesen kör alakú, természetes víznyelő kutat és medencék születnek, és mint egy nagy kék szem az ég felé merednek a mélyből.

Ilyen természeti csoda a Chichen-Itza-i szent cenote, az Itzák kútja, ami hatvan méter átmérőjű, és feltehetően nagyon mély. A város három ilyen cenote mellett található, ebből ma kettő maradványai még láthatók a romvárosban. A közeli híres üdülőhely, a Maya Riviéra alatt több mint 500 cenote található. Ma is búvárok és a texasi egyetem tudósai kutatnak itt.

Nápolyi és palermói katakombák

Nápolyban egész városnyi részek húzódnak a föld alatt. Napoli Sotteranea, azaz Földalatti Nápoly. Így hívják a város alatt húzódó barlangrendszert, melyet régi vízvezetékek, katakombák, alagutak alkotnak. Kialakulását elsősorban az érdekes talajszerkezetnek köszönheti, ugyanis a város a Vezúv vulkáni hamuja által létrehozott tufarétegekre épült, mely könnyen bányászható, de ugyanakkor ellenálló kőzet, így ideális építőanyag. A leghíresebb és látogatható nápolyi katakomba a San Gennaro földalatti ókeresztény temető. A város északi részén helyezkednek el, a Capodimonte domb lejtőjén a Madre di Buonconsiglio bazilika közelében. Az V. században ide temették a város védőszentjét a püspök Szent Januariust. A katakomba a XI. századig a nápolyi püspökök temetkezési helye volt.

Fotó: Virágvölgyi István [origo]

A palermói kapucinus katakombák földalatti járataiban ma is megtekinthető több tucat mumifikálódott test. A katakombák - amilyenek nemcsak Máltán, Párizsban, Egyiptomban, Kijevben, hanem például Egerben és Pécsett is találhatók - valójában földalatti üregek, ahová a régi keresztények temetkeztek és az üldözések alkalmával, nemcsak az istentiszteleteiket tartották itt, hanem részben laktak is. Az első temető a tufa falba épült, ahol a holttesteket egyszerűen egymásra rakták. Amikor később exhumálták a tetemeket, meglepődtek, hogy azok épek maradtak. A szerzetesek azonnal használni kezdték ezt az újonnan felismert eljárást, amely során az elhunyt testét 8 hónapig a tufában szárították, majd ecettel lemosták, és felöltöztetve a katakomba négy folyosójának egyikébe helyezték.

Város a városban, Seattle, Washington

Forrás: [origo]

A Pioneer Square környéke ma is népszerű történelmi negyed a nyugati parti diákvárosban. Az 1800-as években még ez volt az utcaszint, amit a nagy tűzvész után a városvezetés merész elképzelése alapján egyszerűen megemeltek egy szinttel, így a használaton kívül maradt alsó rész megmaradt turistalátványosságnak. A földalatti túrákon a turisták a közelmúlt történelméből hallhatnak érdekességeket az opiumról, örömlányokról és a 1800-as évek nagyvárosi életéről.

Hobbit szobák, Új-Zéland

Sokkal viccesebb látvány a világ leghülyébb hotelei közé választott új-zélandi hobbit szálló. A földbe vájt, hungarocellel szigetelt kerekablakos kisszobák belül tágasabbak, mint ahogy az kívülről látszik. A világ első hobbit szállodájában 3 helység található, szobánként pedig 3-4 személy fér el kényelmesen. A szállás díja 145 dollár egy éjszakára.

Az ötleten és az energiatakarékosságon felbuzdulva ma már sokan lakásnak is építenek ilyen domboldalba vájt szuterén-otthont, - főleg Angliában-, amely környezetbarát és önfenntartó. Alapanyaguk a sár, a szalma, a nád, és a fa.

Földalatti Disney World, Orlando, Florida

A mesebeli királyság területe alatt kiterjedt földalatti folyosó rendszer húzódik, ami főleg az ott dolgozók mindennapjait segíti. Kosztümtárolók, öltözők, pihenőhelységek számítógépes szerver szobák, hangszereknek és műszaki felszereléseknek szánt raktárak, próbatermek, irodák, teakonyhák sorakoznak. A folyosók úgy néznek ki, mint az aluljárók, csak sokkal tisztábbak. Elektromos autók, kosztümös cowboyok és sárkányok igyekeznek munkahelyeikre, és közben figyelik az útbaigazító jelzőtáblákat, nehogy rossz jelmezben rossz helyen, mondjuk, Hamupipőke hálószobájában jöjjenek fel a "felszínre".

Forrás: [origo]

Az alagútrendszerbe 16 év alattiak nem mehetnek le. A menedzsment úgy gondolja, hogy egy kisebb gyerek számára sokkoló lenne egy fej nélküli élettelenül fekvő Mickey jelmez és az is, ha műszakváltáskor 2 egyforma Csőrike köszöntené egymást.

Orlandóban "Keys of the Kingdom" és Backstage Magic néven félnapos vezetések indulnak a földalatti kiszolgáló rendszer felfedezésére. A túrák informatívak, érdekesek, és azoknak is ígérnek technikai és műszaki érdekességeket, akik egyáltalán nem rajonganak a cukorszirupos Disney világért.

Coober Pedy, Ausztrália

Coober Pedy egy kisváros félúton Adelaide és Alice Spring között. Jóformán semmi nincs itt, a város azonban számos filmforgatáshoz adott helyszínt. Coober Pady bizonyos körökben mégis ismert hely. A legtöbben a világ opál fővárosaként emlegetik ezt a 3500 lakosú települést, ahol 45 különböző nemzetiségű ember él együtt. A régi opálbányák aknáiban a helyiek közül manapság is sokan laknak, de közösségi helyeket, így bárokat, kápolnákat is kialakítottak a föld alatt. Ezek a földalatti létesítmények a nyári 40-45 fokos forróságban kiváló menedéket nyújtanak. Az életforma és a látvány rengeteg turistát vonzz erre a kietlen, kalandos vidékre. Magánházakhoz is be lehet menni, körülnézni 5 dollárért. A tulajdonosok annyit kérnek a turistáktól, hogy hangosan kopogjanak.

Forrás: [origo]

Coober Padyben találunk földalatti motelt, hotelt, bed and breakfast típusú szállást, múzeumot, kempinget, és még egy nevezetességet, a kézzel ásott Szent Péter és Pál katolikus földalatti templomot.

Ha megzavarna bennünket a helyiek erős akcentusa, a "dugouts" lehet a varázsszó. A helyiek ugyanis így hívják a földalatti létesítményeket.

Budavári Labirintus, Budapest

A törökországi Kappadókia, és a kaliforniai borospince illetve földalatti kert- túrák mellett, a Budavári labirintus is szerepel a weburbanist legérdekesebbnek ítélt földalatti látványosságai között.

Forrás: [origo]

A hévizes feltörések és kimosódások révén létrejött mésztufa-barlangokokat és barlangfülkéket idővel összekötötték a várban található lakások pincéivel, így egy egész labirintus rendszer alakult ki. Ma már a turisták a háború előtti állapotában találják a labirintust, ahol rengeteg tematikus programmal készülnek. Az egyik legkedveltebb a személyes labirintus és az olajlámpás bolyongás. A koromsötét útvesztőkben este 6 órától a mesterséges fényeket az olajlámpások természetes fénye váltja fel, és az útvesztőből spirituális útkereső lesz. A hang és fényeffektek különösen izgalmassá teszik a labirintus sétát, ami valóban egyedülálló és színvonalas földalatti programot ígér.