Négyéves gyerek nyerte a lakatlan szigetet

Vágólapra másolva!
Négyéves gyerek nyerte egy lakatlan sziget féléves használati jogát Tajvanon. A nyertes májustól szeptemberig élvezheti a sziget adta örömöket a családjával együtt, teljesen ingyen. A tombolával a belföldi turizmust szeretné fellendíteni a helyi önkormányzat.
Vágólapra másolva!

A fiúcska sorsjátékkal nyerte a lehetőséget, a tombolát egy önkormányzat szervezte, amelyhez az aprócska, de festői szépségű trópusi sziget tartozik. A gyerek él a lehetőséggel, mint mondta, a tengerben akar majd játszani. A sziget májustól szeptemberig lesz kizárólagosan az övé. Persze nem egyedül vakációzik rajta: a feltételek szerint hét családtagot is magával vihet.

Bár a sziget lakatlan, áll rajta egy faház. Áramot, vizet szolgáltat az önkormányzat, mi több, még élelemmel és - vízen kívüli - innivalókkal is ellátja a nyertest.

A Penghu megyei önkormányzat sorsjegyjátékával egyébként a belföldi turizmust - az üdülési csekkek felhasználását - akarja területére vonzani, a 64 kis szigetre, amely fennhatóságához tartozik.

A tajvani kormány januárban 25 ezer forint értékben minden polgárának adott ilyen csekket, hogy a költekezés serkentésével némi lendületet adjon a gazdaságnak.