Székelykapukkal az erdélyi turizmusért

Vágólapra másolva!
Székelykapu-program indításáról döntöttek a Kovászna és Hargita megyei önkormányzatok vezetői - írja honlapján a kolozsvári Krónika című napilap.
Vágólapra másolva!

A tervek szerint évente száz székely kaput újítanának fel, vagy faragtatnának - hangzott el egy hétvégi borospatakai megbeszélésen, amelyen Hargita és Kovászna megye tanácselnöke, Borboly Csaba, illetve Tamás Sándor, valamint több székelyföldi város polgármestere és a térség honatyái vettek részt. Első lépésként szakemberek segítségével azonosítják a műemléknek nyilvánítható székely kapukat, és rendbetételükre pályázatot állítanak össze. A két megye önkormányzata ugyanakkor egy támogatási rendszert is kidolgoz, amely új, hagyományőrző kapuk felállítását ösztönzi.

Borboly Csaba és Tamás Sándor arról is határozott, hogy szakembereket kérnek fel a székelyföldi műemlékek leltározására. Emellett a Barangolás Háromszéken című könyv mintájára megjelentetnek egy kiadványt Barangolás Székelyföldön címmel, amely bemutatja a térség értékeit, valamint a Háromszéki és Udvarhelyszéki Olvasókönyv mintájára elkészítik a csíkszéki, gyergyószéki és marosszéki térséget bemutató olvasókönyvet is.