Jászvásár ígéretes úticél a Kárpátokon túl

Vágólapra másolva!
A közelmúlt nosztalgikus romantikájába kóstolhat bele, aki a Malév nemrég indított közvetlen járatával a romániai Jászvásárra utazik. A Kárpátok bércén túl, főleg a gazdag kulturális és történelmi emlékek teszik értékessé az utazást.
Vágólapra másolva!

A regionális reptér ugyan nincs a legjobb állapotban, de a magyar légitársaság Q400-asai könnyedén landolnak Jászvásáron. Bent a városban aztán érdekes időutazásban lehet része az utazóknak, akik közül már most sokan sejteni vélik, hogy a történelmi Moldva közigazgatási és pénzügyi központja, Iasi megye székhelye, hamarosan ígéretes úti cél lesz. Főleg azok számára, akik felül tudnak kerekedni az szegényes infrastruktúrán, és ettől elvonatkoztatva képesek élvezni a város gazdag történelmi és kulturális örökségét.

Forrás: [origo]

"Manapság a helyi költségvetést főleg létfenntartásra szánják a megyei és városi vezetők, miközben megpróbálják a "felszínen tartani a hajót"- mondja Christian Corodescu a megyei tanács munkatársa. "Jászvásáron az élet számos területe igényelne azonnali és sürgős figyelmet, akár vidékfejlesztésről, infrastruktúráról akár környezetvédelemről beszélünk, de az önkormányzatoknak gyakorlatilag lehetetlen nagyobb projektekbe belekezdeniük. Az unió által finanszírozott és eddig megvalósított projektek a teljes értéke azonban eléri az 53 millió eurót, ami már eddig is rengeteg fejlesztésre adott lehetőséget"- teszi hozzá Corodescu.

Forrás: [origo]

Mindeközben Jászvásáron, ha kicsiben is, de városszerte sok az építkezés, folynak a renoválások, összességében tehát épül és szépül a város. A helyiek is belátják, hogy öt ismert egyetemük, közel 100 templomuk, és a csodaszép Kultúrpalotájuk egyformán érdektelenné válhat a turisták számára, ha nem óvják meg az épületeik állagát és nem fejlesztik a szolgáltatások színvonalát.

A Rómához hasonlóan hét dombra épült Jászvásár ma 350 ezer ember otthona. Sok a fiatal, főleg az egyetemista, akik a szorgalmi időszakban közel 50 ezrenen élvezik az enyhe tél és az enyhe nyár adta lehetőségeket, a városi parkokat és Bucium (bucsum) domb kempingjeit és híres borait.

Városi látnivalók

Jászvásár történelmi központját az Unirii tér jelenti. Innen érdemes a városi sétákat is kezdeni. Útba esik az egykor városházként működő Nemzeti Színház, és a négy múzeumot (a Moldvai Néprajzi, a Moldvai Történelmi, a Képzőművészeti, illetve a Műszaki Múzeumot) magában foglaló belvárosi Kultúrpalota. A hatalmas neogótikus épület jelenleg felújítás alatt áll. A három év múlva esedékes megnyitóig a turistáknak csak halvány sejtéseik lehetnek arról, hogy micsoda értékeket rejt falai között a román építész Berindei egyik legjelentősebb alkotása. A Kultúrpalotát közel 20 éven át építették, majd 1926-ban Ferdinánd Király jelenlétében avatták fel.

Forrás: [origo]

Néhány éve az Evenimentul Zilei újság által indított internetes szavazáson arra kérték az olvasókat, hogy voksoljanak Románia hét csodájára. A lap munkatársai közben több mint 1000 személyt kérdeztek meg arról, hogy szerintük mi az Romániában, ami megismételhetetlen, egyedi, csodaszámba menő alkotás. A végleges listán természetesen a jászvásári Kultúrpalota is helyet kapott.

Forrás: [origo]

A város környéki Bucium dombokon a román borászok is jeleskednek. A dombbal azonos nevet viselő borászatban 100 hektáron termelnek szőlőt. A háború után 1947-ben kezdték a tőkék telepítését, amelyekről mára minőségi szőlőt szüretelnek. A turisták megkóstolhatják a vidékre jellemző és csak szőke szépségnek becézett feteasca albát, vagy a feteasca negrát és a feteasca regalát , esetleg a Bucium pincészet habzó borait is.

A nyári menetrendtől kezdődően a Malév ötödik romániai járataként Jászvásárra május végéig öt, júniustól hetente hat járatot üzemeltet.

Sz.K.