Rovinj és Porecs, az Isztria két ékköve

Vágólapra másolva!
Az adriai nyaralóhelyeket bemutató sorozatunk második részében folytatjuk isztriai utazásunkat és ez alkalommal a nyugati parti üdülőhelyek közül ajánljuk olvasóink figyelmébe a teljes horvátországi partszakasz legszebb városaiból kettőt, Porecset és Rovinjt.
Vágólapra másolva!

Az Isztria nyugati partszakaszán Porecs és Pula között nagyjából félúton fekszik Rovinj, sokak szerint a legszebb Adria-parti város. Népszerűségét bizonyítja, hogy egy szezonban nagyjából a teljes lakosság három-négyszerese fordul meg turistaként a városban. A turizmus térhódítása ellenére Rovinj megőrizte romantikus hangulatát. A városba érve erős olasz hatással találkozhatunk, a közvetlen vízparti házak, a zegzugos szűk óvárosi utcák velencei hangulatot sugároznak. Az olasz beütés nem véletlen, hiszen sokáig velenceiek uralkodtak itt, de még a XX. században a két világháború között - akárcsak az egész Isztria - is Olaszországhoz tartozott. A mai napig sok olaszos utcanév, valamint az olasz nyelv hivatalos használata tanúskodik a régi olasz kapcsolatról.

Forrás: AFP

A város látnivalói az óvárosi részre koncentrálódnak. Érdekesség, hogy a mostani félsziget egykoron sziget volt és csak egy pontonhídon keresztül lehetett a várost megközelíteni. Ma már ez jóval egyszerűbb, de továbbra is csak gyalogosan történhet, mert az óváros teljes területéről kitiltották a gépkocsikat.

A legszebb és leghíresebb látnivaló a félsziget csaknem közepén, annak legmagasabb pontján álló Szent Eufémia templom. 63 méter magas harangtornya messziről látható, a toronyból, pedig pazar kilátás nyílik a tengerre és a környékre. A torony érdekessége a tetején lévő két méter magas Eufémia-szobor, mely a szél hatására elfordul. A helyiek szerint, ha a szobor a szárazföld felé fordul esős, ha Olaszország felé, akkor napos idő várható. A templomban Szent Eufémia szarkofágja látható, melyet a legenda szerint Rovinj partjainál vetett partra a víz, miután eltűnt egy konstantinápolyi templomból. Az Eufémia kultusz szerves részét képezi a város történelmének. Szeptember 16-án, Eufémia halálának évfordulóján zarándokok ezrei keresik fel a templomot.

Forrás: AFP

Amennyiben több időnk van, érdemes kishajóval, vagy bérelt motorcsónakkal bejárni a Rovinj partjai előtti szigetvilágot. Pár óra alatt szinte valamennyi kis szigetet felkereshetjük a környéken. Összesen tizenhárom sziget közül választhatunk, ezek közül a két legnagyobb a Katarina és a Crveni. A tenger felől Rovinj a legszebb arcát mutatja.

Rovinjtól tovább haladva a nyugati parton Porecs előtt érdemes rövid kitérőt tenni (az út úgy is erre visz) a Limski-fjordhoz. A keskeny tiszta vizű öböl kilenc kilométer hosszú, átlagos mélysége harminc, szélessége hatszáz méter, partja sok helyen száz méteres magasságban emelkedik a vízszint fölé. A fjord területe nemzeti park, ahol a természet megóvása érdekében mind a hajóforgalom, mind a fürdőzés tilos. Az öböl szárazföld felöli részén kagyló- és osztrigatenyésztő telepek működnek. A környék éttermeiben meg is kóstolhatjuk ezeket a tengeri csemegéket.

Forrás: [origo]

Az Isztriát bemutató sorozatunk utolsó tengerparti állomása Porecs. A város igazi turisztikai paradicsom, az egyik legjobban kiépített és felszerelt tengerparti szakasz Horvátországban. Ugyanakkor nem csak a tengerparti élmények miatt jelentős város, hanem a történelmi, kulturális emlékei is kiemelkedők. Porecset - Velence és Ravenna után - a harmadik legjelentősebb Adria-vidéki bizánci műemlékvárosnak tartják. E rangos besorolást elsősorban a világörökség részének nyilvánított Eufrázius Bazilikának köszönheti. A Bazilikát és a hozzá tartozó kápolnát és püspöki palotát az óvárosban találjuk. Az épületegyüttesben számos kora középkori, ó keresztény emléket láthatunk, a templom legszebb részei a bazilika szentélyében látható mozaikképek.

Forrás: AFP

Porecs másik kihagyhatatlan látnivalója a kikötővel szemben, attól mintegy négyszáz méterre fekvő Sveti Nikola-sziget. A város legrégebbi fürdőhelye, ahol nem csak a fürdőzés élvezet, de gyönyörű kilátás nyílik a városra. A sziget túlsó oldala jóval csendesebb, romantikusabb szakasz. A szigeten található az Adria egyik legrégebbi világítótornya, a Körtorony.

A városon kívül a szebbnél-szebb partszakaszokon túl, nem közvetlenül a parton található a Baradine cseppkőbarlang. A barlangban negyven perces sétát tehetünk, felfrissülve a nyári kánikula után. A túra során öt csarnok látogatható, ahol a több méter magas képződményeket különböző, találó fantázianevekkel látták el.

Akinek nem elég Rovinj, vagy Porecs egyes részeinek velencei hangulata, a Porecsből napi rendszerességgel induló kompjáratokkal, az "igazi" Velencébe is ellátogathat. Az utazás nem tartozik az olcsó kategóriába, egy oda-vissza jegyért főszezonban 245 eurót kell fizetnünk.

Gyakorlati tudnivalók, közlekedés

Az Isztriai félszigetet a Letenye-Zágráb-Rijeka útvonalon jó minőségű autópályákon közelíthetjük meg a legegyszerűbben. A teljes szakaszt egy alkalommal 92 kuna ellenében használhatjuk. Útiköltségünk jelentős részét az üzemanyagköltség teszi ki. A forint gyengülésével arányosan a horvát benzinárak is egyre húzósabbak a magyar turisták számára. Jelenleg a 95-ös benzinért 7 kuna körüli, a gázolajért 6,6 kuna körüli árat kell fizetnünk, ami a jelenlegi árfolyam mellett (40-41 kuna) 270-280 forintos literenkénti üzemanyagárat jelent. A beutazáshoz semmi rendkívüli nem szükséges, érvények személyi és gépkocsi okmányokkal (nemzetközi zöldkártya kötelező) kell rendelkeznünk.

Forrás: AFP

Magyarországról heti rendszerességgel menetrendszerinti buszjáratok is indulnak az Isztriára. Az Orangeways pénteki indulással 9950 forintos retúrjegyeket kínál, míg a Volánbusz szombati napokra 7900 forinttól árulja jegyeit. A horvátországi beutazók számára az érvényben lévő jogszabályok szerint élelmiszerkorlátozás van érvényben. A korlátozás különösebb nehézség nélkül tartható (a szezon kezdetekor, május 21-től további enyhülés várható), igazából kizárólag a nyers állati eredetű élelmiszereket nem kedvelik az ellenőrzést végzők.

Szállás

Rovinj-Hotel Katarina. Ezt a kétcsillagos szállodát főleg fekvése miatt választottuk. Rovinj óvárosával szemben a Katarina-szigeten áll. Ha szerencsénk van (illetve, természetesen mélyebben nyúlunk a pénztárcánkba) szállodai szobánk erkélyéről egész nyaralásunk alatt gyönyörködhetünk Rovinj óvárosában. A kétágyas szobák árai 78 eurótól kezdődnek személyenként.

Strandok

Egy tengerparti nyaralás kiemelkedően fontos helyszíne a strand. Sok turista nem elsősorban a látnivalók alapján választ célpontot, hanem, hogy hol, milyen partszakaszra számíthat. A bemutatásra került isztriai városok és környékük strandjait vesszük sorra.

Fotó: EPA

Rovinj - sziklás, kavicsos partszakaszok váltják egymást. Legnépszerűbb strandjai az óvárossal szemben lévő Katarina és Crveni szigeteken vannak.

Porecs - Hosszú-hosszú kilométereken keresztül fürdőzhetünk Porecs környékén. Talán a Zelena és Plava Laguna a két leghíresebb szakasz, mely pár kilométerre található Porecs belvárosától. Ugyancsak nagyon szép partszakaszt találunk Sveti Nikol szigetén. A Porecs környéki strandok zömében kavicsosak.