20 százalékot kapnak az 5 Kontinens utasai

Vágólapra másolva!
A befizetett részvételi díjuk mintegy 20 százaléka körüli kártalanítására számíthatnak a június 17-én hivatalból törölt 5 Kontinens Utazási Iroda ügyfelei - tájékoztatta az MTI-t a QBE Magyarországi Fióktelepének értékesítési igazgatója kedden.
Vágólapra másolva!

A biztosító társaság közleménye szerint a végleges és pontos szám még nem tudható, mert a beérkezett mintegy 650 bejelentés jogosságát jelenleg is ellenőrzik, és a cég hiánypótlást kért néhány utastól, valamint az 5 Kontinens 5-let az Utazáshoz Utazási Ügynökségtől is.

Az iroda 40 milliós vagyoni biztosítékából eddig csaknem 3,11 millió forintot fizettek ki a fizetésképtelenség időpontjában külföldön tartózkodó utasok költségeinek hazaindulásig történő fedezésére, illetve néhány visszaúti repülőjegyre. A biztosító várhatóan augusztusban kezdi meg a jogos károk kifizetését.

A Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal június 17-én törölte az 5 Kontinens Utazási Irodát a nyilvántartásból. A hivatal akkor arról tájékoztatta akkor a távirati irodát, hogy jogszabálysértés miatt törölték az utazási irodát.