Pusztuló büszkeségeink - elfeledett kastélyok Magyarországon

Vágólapra másolva!
Kevesen tudják, de Magyarország - főként a nyugati megyék - az ismert helyeken kívül is kifejezetten gazdag kastélyokban és kúriákban. Szinte nincs is olyan falu, vagy kisváros, ahol ne találnánk legalább egy jobb sorsra érdemes patinás épületet. A temérdek épület közül most tizet mutatunk be, azokat, amelyek talán magánkézbe kerülhetnek és így megmenekülhetnek a pusztulástól.
Vágólapra másolva!

Ezen épített emlékeink megőrzése és hasznosítása elsőrendű fontosságú feladat. Ezért a műemléki értékek megőrzésének szempontjait figyelembe véve, valamint a fenntarthatóság alapján is vizsgálja az Oktatási és Kulturális Minisztérium (OKM) a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) tíz állami tulajdonú kastély tartós vagyonkezelésbe adására vonatkozó kérését. A döntés időpontja egyelőre bizonytalan, de érdemes megismerni az épületeket közelebbről is.

Forrás: [origo]

Az MNV piaci hasznosítási koncepciójában négy Fejér megyei kastély szerepel; közülük kettő részben látogatható. Az iszkaszentgyörgyi Pappenheim-kastély épületegyüttesének XX. század elején emelt neobarokk szárnyában jelenleg a községi iskola működik, egy másik épületrészben pedig az oktatási intézmény tornaterme és a művelődési ház kapott helyet. A kastély egy részében alkalmanként kiállításokat tartanak. Az önkormányzat szerint az épület állagának megőrzése, illetve javítása végett fontos lenne, hogy gazdája legyen a gyönyörű kastélynak.