Dr. Bubó és Vuk is viríthat a Malév gépén

Vágólapra másolva!
A Malév a regionális flotta-átalakítási programjának keretében vásárolt egyik Q400-as repülőgépére festési pályázatot írt ki. A repülőgép új ruhájára több mint 150 terv érkezett. A pályázat célja, hogy a gép egyedi arculata felívja az utazóközönség figyelmét Magyarország értékeire itthon és külföldön egyaránt. A versenyben maradt 20 pályázat most egy újabb fordulóban küzd a végső győzelemért.
Vágólapra másolva!

A Malév egy hónapja hirdette meg pályázatát az egyik Q400-as típusú repülőgép festési tervének elkészítésére. A pályázatra több mint 150 munka érkezett számos országból, így például Új-Zélandból és az Egyesült Államokból.

A pályázat zsűrizését a Malév szakértői mellett olyan elismert szakemberek vállalták, mint a Jászai Mari díjas Kentaur, díszlet és jelmeztervező, valamint Zsótér László, Ferenczy Noémi díjas tervezőgrafikus és a Malév jelenlegi arculatának atyja. A zsűribe a légitársaság meghívta Rúzsa Magdi többszörös platina és aranylemezes énekesnőt is, aki világot látott utazóként segít kiválasztani azt az alkotást, mely október végétől méltón képviseli a Malévet és Magyarországot Európában.

Fotó: László Viktor
Ilyen volt

"Kreatívan és sokoldalúan értelmezték a feladatot a pályázók - mondta az [origo]-nak Kentaur a zsűri tagja. Legtöbben azonban megmaradtak a magyar hagyományok és a tradíció irányvonala mellett. Így a versenyben is jó néhány népi motívumokat és lovas hagyományokat felelevenítő pályamunka maradt."

"Voltak, akik a geg és vicc felől közelítették meg a feladatot, így bőven voltak Dr Bubós, és Vukkos grafikai tervek is"- folytatta Rúzsa Magdi, majd hozzátette, neki személy szerint nagyon tetszett a kékfestő gondolata, amivel szintén sokan próbálkoztak.

A pályázat jelenlegi szakaszában a versenyben maradt 20 pályázó pénteken testközelből is megnézhette a Q-400-ast. A Ferihegyi reptér kifutójára kiállított gépet a pályázók körbejárhatták megvizsgálhatták. A zsűri szerint ez egy igen fontos része a további munkának, hiszen a pályázók megfigyelhetik a gép testét, vonalvezetését, ami sokat segíthet a pályázatok további finomításában illetve a részletek kidolgozásában.

Forrás: [origo]
Ilyen lehet

A kifutópályán szemlélődő fiatal tervezők és reklámgrafikusok komoly kiugrási lehetőséget látnak a feladatban. Ahogy mondták mindenképp komoly referenciának számít, ha valaki megnyeri ezt a versenyt. Többjük szerint egy ilyen volumenű munka akár évekre is meghatározhatja az illető karrierjét.

A Malév tervei szerint közönség díj is lesz. Az utazóközönség és valamennyi érdeklődő szeptember végén tekintheti meg a legjobb húsz pályamunkát a Malév honlapján, ahol szavazhat is az általa legjobbnak ítélt alkotásra. A legtöbb szavazattal rendelkező terv készítője közönségdíjban részesül.

Amellett, hogy a zsűri által kiválasztott legjobb pályamunka díszíti majd a Q-400-as repülőgépet, a győztes pályázó a Malév Air Tours ajándékaként egy két személyes nyolc napos utazást is nyer az egyiptomi Sharm El Sheikbe teljes ellátással és egy Malév törzsutas Aranykártyát is kap 75 ezer bónusz ponttal feltöltve.